Híreink

Fókuszban a főváros utazóközönsége

A Magyar Logisztikai Egyesület 2014. március 12-én tartotta a Benchmarking Klubnap elnevezésű szakmai konferenciáját a Magyar Tudományos Akadémián. A konferencián a főváros közösségi közlekedésének szolgáltatásait, eszközeit és erőforrásait ismerhették meg az érdeklődők: Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a központ tevékenységéről és eredményeiről tartott előadást, majd Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója a BKV szerepét ismertette a fővárosi közlekedés új intézményrendszerében.

Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy egyesületük a közösségi közlekedéssel is foglalkozik, amelyről hazai és külföldi információkat is megosztanak tagjaikkal. A Középpontban Fővárosunk utazóközönsége címmel megrendezett konferencia célja az, hogy autentikus, a fővárosi közösségi közlekedés szervezésében és szolgáltatásában is jártas szakemberek ismertessék az új városüzemeltetési modellt, azon belül az új buszüzemeltetési modell részleteit.

Vitézy Dávid előadásában a BKK szerepét ismertette az új városüzemeltetési modellben.  Az új városüzemeltetési modell egyik kiemelt célja az volt, hogy a tömegközlekedési feladatokat megossza, és a megrendelői és a szolgáltatói szerepeket szétválassza. Vitézy Dávid a modell ismertetésekor elmondta: ez a BKK létrehozásával valósult meg. Eredménye, a szolgáltatási színvonal emelkedése pedig nap mint nap látható az utcákon, többek között a megrendelői szemlélet és számonkérés eredménye a járatkimaradások számának drasztikus, 90%-os visszaesése. A BKK másik fontos feladatáról, a közlekedési ágazatok közös irányításáról elmondta, hogy napról napra több száz fontos döntést kell meghozni akár egy útszakasz felújításakor, hiszen egységes szakmai szemlélet alapján kell eldönteni, hogy a közutat faltól falig hogyan újítják fel. Hangsúlyozta, hogy egységes szakmai szemlélet szükséges ahhoz is, hogy Budapest egészére nézve alakítson ki koncepciót és ne egyes ágazati szakszempontokat kiemelve. A BKK létrejöttével ez az egységes szemlélet alakult ki, ugyanakkor ez még sok fejlődési lehetőséget is rejt magában. Ennek a szemléletnek  eredményeként valósulhatnak meg olyan fővárosi projektek, mint például a MOL Bubi, a budapesti közbringarendszer. A korábbi széttagolt, egymással kevésbé együttműködő közlekedési intézményrendszerből jött létre egy egyszerű háromszereplős modell, melyben a Fővárosi Önkormányzat feladata a finanszírozás, a stratégiai döntés meghozatala, a BKK látja el a közlekedés szervezését, a harmadik szereplő pedig a szolgáltatók. A BKK és a szolgáltatók közötti feladatmegosztás a londoni mintához áll közel, és ezt követve Bukarestben is egy hasonló szervezeti modell létrehozásán dolgoznak. Az igazán fejlődő nagyvárosok is ilyen modellben gondolkoznak: hasonló a közlekedésszervezés Dubajban vagy Szingapúrban is. Vitézy Dávid előadásában ismertette a megrendelő (BKK) és a szolgáltató (pl. BKV, VT-Arriva) közötti feladatmegosztás alapelveit is: a BKK-hoz tartoznak azok a feladatok, amelyeket az egységes utaskiszolgáláshoz az egész hálózaton kell elvégezni, és amelyeket a szolgáltató üzemeltető képes hatékonyan ellátni üzemeltetői szinten, az pedig a szolgáltatóhoz tartozik.  Előadásában kitért a BKK számos feladatára is: ismertette a tömegközlekedés szervezését, a folyamatos forgalomfelügyeletet, az ügyfél-kommunikációt és utastájékoztatást, a közúti közlekedés, illetve a taxiközlekedés szervezését és ellenőrzését, a forgalombiztonsági tevékenységet, a parkolási feladatokat és a teherforgalmi behajtást, valamint a fejlesztési projektek teljes menedzsmentjét.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója előadásában a szolgáltatói oldal tapasztalatairól beszélt, illetve az intézményi rendszerben történő változtatásokról, amelyek során egy funkcionális szervezeti modellből divíziós szerkezetűvé alakult a BKV Zrt. Ismertette, hogy az új buszüzemeltetési modell bevezetésének hatására a  BKV-nál javultak a járművek forgalomba állási mutatói, és nőtt a hatékonyság is.  A vezérigazgató kiemelte: az átszervezés óta a BKV finanszírozása stabilabb lett, a cég pozitív üzemi eredménnyel működik.

Kapcsolódó anyagok:

Vitézy Dávid konferencián előadott prezentációja

Kategória: Híreink | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.