Közlemények

A BKK reagálása a Skoda és a KDB közötti jogvitával kapcsolatban

A Škoda állításával ellentétben a villamostender szerződést jogszerűen kötöttük meg. A Škoda ajánlata hat, egymástól elkülönülő, önmagában is kizárást jelentő hiba, hiányosság, meg nem felelősség miatt lett érvénytelen. A már megkötött szerződés teljesítése folyamatban van, arra a Közbeszerzési Döntőbizottság és a Škoda közötti jogvitának nincs hatása.

Az MTI tájékoztatása szerint a Skoda csoport magyar bíróságtól kéri a budapesti villamostender döntésének megsemmisítését, mert álláspontja szerint mind az európai uniós irányelvekkel, mind az Európai Bíróság joggyakorlatával ellentétes, ahogyan érvénytelenné nyilvánították a Skoda pályázatát.

A Škoda állításával ellentétben a szerződést jogszerűen, a kézbesítés napján és nem azt megelőzően kötöttük meg. A teljesítés folyamatban van, arra a Közbeszerzési Döntőbizottság és a Škoda közötti jogvitának nincs hatása. A Škoda ajánlata hat, egymástól elkülönülő, önmagában is kizárást jelentő hiba, hiányosság, meg nem felelősség miatt lett érvénytelen:

  • a villamosok tervezése, gyártása, szállítása, üzembe helyezése tekintetében nem tudott a saját cégcsoportjában elért eredményeket felmutatni
  • tulajdonosi szerkezetét nem tudta megfelelően igazolni
  • nem felelt meg a járművezetők oktatására vonatkozó feltételeknek
  • nem felelt meg a karbantartási feltételeknek
  • a gazdasági ésszerűséggel össze nem egyeztethető árajánlatot adott
  • műszakilag nem megfelelő  ajánlatot nyújtott be

Ebben a hat kérdésben a KDB a Budapesti Közlekedési Központnak adott igazat.

Az eljárás során a közbeszerzési törvényt végig maximálisan betartva jártunk el, így természetesen álláspontunkat bármilyen bíróság vagy hatóság előtt készek vagyunk ismertetni, ahova a Škoda ebben az ügyben jogszerűen fordul.

Budapest, 2014. március 18.

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.