Menetrendi fejlesztések a közösségi közlekedésben 2014 márciusától

A tavasz beköszöntével ismét a szolgáltatásaink fejlesztését célzó több pozitív változás lép életbe a fővárosi közösségi közlekedésben. Márciustól egy megváltozott, gyakoribb követést biztosító nyári idénymenetrend szerint jár a Fogaskerekű. D14-es jelzéssel a Budapesti Közlekedési Központ a közszolgáltatások körébe vonja a Soroksári révet. Sűrűbben jár a D11-es, és újraindul a D12-es, valamint a D13-as hajó. Hétvégenként […]

Kategória: Híreink, Közlemények | Menetrendi fejlesztések a közösségi közlekedésben 2014 márciusától bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Vitézy Dávid az RTL Klub Híradó című műsorában – Új jegykiadó automaták Budapesten

Hamarosan új jegykiadó automatákkal találkozhattok Budapesten és az érintett agglomerációs településeken. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója az RTL Klubnak elmondta: az új automaták éjjel-nappal működni fognak, a jegyek mellett bérleteket is lehet majd vásárolni és nemcsak érmét fogadnak majd el, hanem papírpénzt és bankkártyát is.

Kategória: Megjelenések | Szóljon hozzá most!

Vasárnap délutántól éjfélig az Oktogon és a Széll Kálmán tér között, éjszaka pedig a 6-os villamos teljes vonalán pótlóbusz jár

2014. március 2-án (vasárnap) 13:00 órától éjfélig villamospótló busz közlekedik a 4-es és a 6-os villamos helyett az Oktogon M és a Széll Kálmán tér M között, mert a Margit körúti és a Szent István körúti villamospálya három helyszínén kisebb hibákat javítanak. Ezt követően, március 3-án 0:00 órától 4:00 óráig vágánykarbantartást végeznek a teljes nagykörúti […]

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Közlemények | Szóljon hozzá most!

Nem állt le az M3-as metró felújításának előkészítése

A városvezetés a hivatalba lépése és a BKK létrejötte óta mindent megtett az M3-as metró felújításának megkezdése érdekében. Egy ilyen volumenű felújítási munka előkészítése a közbeszerzési eljárások, előkészítési és tervezési munkák, illetve az engedélyezési eljárások miatt a döntéstől a kivitelezés befejezéséig akár 7-10 év is lehet – ehhez képest 2010-ben egyetlen terv nem állt rendelkezésre, […]

Kategória: Híreink, Közlemények | Szóljon hozzá most!

Szombaton napközben módosított útvonalon jár a 93A busz

2014. március 1-jén (szombaton) 11:00 és 16:30 óra között lezárják a XIX. kerületi Puskás Ferenc utcát a Hofherr Albert utca és a Darányi Ignác utca közötti szakaszon a kispesti Bozsik Stadionban megrendezendő Honvéd FC–Újpest FC bajnoki labdarúgó-mérkőzés miatt. A forgalomkorlátozás érinti a 93A busz forgalmát is, amely ezért módosított útvonalon közlekedik.
A buszjárat Pestszentlőrinc, Fedezék utca […]

Kategória: Forgalmi változások, Forgalmi változások: Tömegközlekedés | Szóljon hozzá most!