Közlemények

Egy délutánra újraindul a 43-as villamos

A 2624-es pályaszámú villamos a Vigadó téren (kis kép) (fotó: Halász Péter)

November 30-án lesz éppen 30 éve, hogy utoljára közlekedett Nagytétény villamosa, a 43-as villamos. Az eredetileg helyi érdekű vasútként, végül villamosként üzemelő járat emlékére nosztalgiajárművek közlekednek az évforduló napján.

2013. november 30-án (szombaton) a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban jubileumi emlékdélután lesz a 30 évvel ezelőtt megszüntetett 43-as villamos tiszteletére. A rendezvény alkalmából nosztalgiavillamos és nosztalgia-autóbusz közlekedik.

43-as villamos

Felelevenítve az egykori járatot, november 30-án (szombaton) a BKK és a BKV nosztalgia villamost indít. A 2624-es pályaszámú acélvázas nosztalgiavillamos 43-as jelzéssel közlekedik majd a Széll Kálmán tér és Budafok, Városház tér között, a 18-as és a 47-es villamos vonalán.

A szerelvények az érintett megállókban csak akkor állnak meg, ha van felszálló utas, illetve ha a leszállási szándékot időben jelzik a jármű személyzetének.

Indulások:

  • Széll Kálmán térről: 15:40
  • Budafok, Városház térről: 16:35

43V jelzésű autóbusz

November 30-án (szombaton) a legrégebbi, az évtizedekkel ezelőtti állapot szerint helyreállított Ikarus 260-as típusú nosztalgia-autóbusz 43V jelzéssel közlekedik majd Budafok, Városház tér és a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ között.

Indulás:

  • Városház térről: 16:30

A nosztalgiajárműveket nosztalgia-menetjeggyel lehet igénybe venni, melynek díja egy útra 500 forint, 6 és 14 éves kor között pedig 300 forint. A hat éven aluliak és a 65 éven felüliek díjmentesen utazhatnak. A villamosról a villamospótló buszra történő átszálláskor nem kell másik jegyet váltani.

Kategória: Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.