Közlemények

Átszállás nélkül Angyalföldről a belvárosba: meghosszabbítjuk a 15-ös busz útvonalát

MB Citaro a 15-ös busz vonalán (fotó: Halász Péter) (kis kép)

2013. november 9-étől meghosszabbítjuk a 15-ös buszt: a Boráros térről a belvároson át a Lehel térre közlekedő járatot Angyalföldön és a Vizafogó-lakótelepen át az Árpád híd metróállomásig hosszabbítjuk, ezáltal egy járattá vonjuk össze az eddigi 15-ös, 115-ös és 133-as járatokat. Az új útvonalat az érintett kerületek önkormányzataival, illetve lakosaival egyeztetve alakítottuk ki, ennek eredménye az a változás is, hogy a 15-ös busz a Boráros tér H végállomást a Kálvin tér–Üllői út–Kinizsi utca–Közraktár utca útvonalon éri majd el, azaz elkerüli a sétálóutcává alakuló Ráday utcát.

2013. november 9-étől, szombattól meghosszabbítjuk a 15-ös busz útvonalát észak felé, ezáltal átszállásmentes kapcsolatot hozunk létre a Vizafogó-lakótelep és Angyalföld, illetve a belváros között. A járat a 15-ös és a 133-as buszok összevont útvonalán, a Boráros tér H és az Árpád híd M között közlekedik a jövőben, mindennap. Az érintett városrészben utazóknak így munkanapokon sem kell átszállniuk a Lehel téren. A járat útvonalát nemcsak a IV., a IX. és a XIII. kerületi önkormányzat, de társadalmi egyeztetés után az utasok javaslatait is figyelembe véve alakítottuk ki.

Az északi szakaszon a 15-ös busz útvonala megegyezik korábbi 115-ös és 133-as busz útvonalával: a járat az Árpád híd M-től Angyalföld és a Vizafogó, majd Újlipótváros érintésével éri el a Nagykörutat, majd a belvárost. A BKK korábban javaslatot dolgozott ki a járat Gyöngyösi utca M felé való továbbvezetésére, az Árpád híd metróállomás térségében indult lakossági kezdeményezésnek eleget téve azonban továbbra is változatlan útvonalon közlekedtetjük a járatot. Mivel a Ráday utca teljes hosszában sétálóutcává épül át, a IX. kerületi önkormányzat kérésére a 15-ös busz a jövőben elkerüli azt. A Boráros tér H végállomást a busz a Kálvin tér M-től az Üllői út–Kinizsi utca–Közraktár utca útvonalon közelíti meg, végállomási megállóját a kedvezőbb átszállási lehetőségek érdekében közelebb helyezzük a H7-es hév Boráros téri végállomásához, valamint a 2-es, a 4-es és a 6-os villamoshoz.

Az új 15-ös járat munkanapokon a reggeli csúcsidőszakban 10, napközben és a délutáni csúcsban 12, este 20 percenként jár. Hétvégén 15-20 percenként indítjuk a 15-ös buszt.  Mivel az új 15-ös teljes egészében bejárja a korábbi 115-ös és 133-as busz útvonalát, így november 9-étől mindkét járat megszűnik, beolvad az új 15-ösbe.

Kategória: Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.