Híreink

Elkészült a Rákoskeresztúri autóbusz-folyosó

„Budapest közlekedési infrastruktúra fejlesztésének egyik legfontosabb mérföldköve az elkészült Rákoskeresztúri autóbusz-folyosó megnyitása, amely a főváros és agglomerációjának egyik lényeges és nélkülözhetetlen összekötő útvonala” – jelentette be dr. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a buszfolyosó ünnepélyes átadásán. A többéves projekt eredményeként, amelyet a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ valósított meg, jelentősen felgyorsul és korszerűbbé válik az autóbusz-közlekedés Rákoskeresztúr városközpont és az Örs vezér tere között. Az 1,2 milliárd forint összköltségű beruházás a fővárosi úthálózat egyik legfontosabb vonalán teszi könnyebbé az agglomerációs forgalommal is kiegészülő közlekedést.

A projekt nemcsak a főváros, hanem a régió és az agglomeráció számára is kiemelt fontosságú, hiszen az elővárosi autóbuszvonalak egy része is az autóbusz-folyosót használja. „Az érintett útvonalon közlekedő járatokat több mint 67 ezer utas veszi igénybe naponta” – mondta a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. A közlekedési folyosó új szakaszán ma tizenegy BKK autóbuszjárat (97E, 161, 161A, 162, 162A, 168E, 169E, 261E, 262, 956, 990) és Volán-járatok is közlekednek. Az új buszfolyosó kialakítása után az erre közlekedő autóbuszok a közúti torlódásoktól függetlenül, zavartalanul haladhatnak. Riz Levente, Rákosmente polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az autóbuszok menetideje akár a jelenlegi harmadával is csökkenhet csúcsidőben, ezáltal javulnak a közösségi közlekedés feltételei, az érintett kerületekben és vonzáskörzetében élők életminősége. „A közösségi közlekedés fejlesztésének régóta várt jelentős eredménye a korridor átadása, és terveink szerint ez az első lépés a térség közösségi közlekedés lehetőségeinek további bővítése felé” – fogalmazott a polgármester. A XVII. kerület népessége a település vonzó kertvárosi övezetei miatt rohamosan megnövekedett, a helyieket a főváros szívével összekötő buszkorridor megnyitásával már részben utolérte és teljesíti az optimális közlekedési igényeket.

A sajtótájékoztatót követően az arra közlekedő menetrend szerinti járatok 14 órától haladnak a buszfolyosón.

A fejlesztésben Rákoskeresztúr városközpont és az Örs vezér tere között a Fehér út–Jászberényi út–Pesti út útvonalon közel 3,4 km hosszon alakítottunk ki autóbuszsávot vagy külön autóbusz-útpályát. Tizenegy jelzőlámpás csomópontban olyan jelzőlámpaprogramokat vezettünk be, amelyek elősegítik a közforgalmú járművek haladását, hogy a lakosság a közösségi közlekedést részesítse előnyben. Az akadálymentesítés érdekében 20 buszmegálló átépült, süllyesztett szegélyeket és vakvezető burkolati elemeket alakítottunk ki, menetrendi tájékoztatóoszlopokat helyeztünk ki. Az autóbusz-folyosó jogtalan használatának megelőzésére vezeték nélküli kamerás védelmi rendszert telepítettünk, amely az öt legproblémásabb helyen teszi lehetővé a hatékony ellenőrzést és intézkedést. A három éves beruházást a Budapesti Közlekedési Központ felügyelte.

A projektben öt szakaszon és négy ütemben véghezvitt fejlesztések 2010 és 2013 között

  1. A Fehér úton a meglévő útpálya szélesítésével mindkét irányban középen vezetett önálló autóbuszsávot alakítottunk ki.
  2. A Jászberényi úton a Maglódi út és az Élessarok között az iparvágányok megszüntetésével, illetve átépítésével a közúttól és a villamospályától független autóbuszpálya épült.
  3. A Jászberényi úton a Porcelán utcától a Maglódi út felé. A meglévő útpályán a sávokat átrendeztük, ennek eredménye a három csomópontnál helyi útszélesítésekkel létrejött autóbuszsáv.
  4. A Jászberényi úton a Maglódi út felé a Tündérfürt utcai felüljárótól plusz egy forgalmi sáv épült, valamint a Kozma utcai jelzőlámpás csomópontot átépítettük, ahol Budapesten egyedülálló módon a csomóponttól elválasztott önálló buszsávot vezettünk át.
  5. A Pesti úton autóbuszsávot jelöltünk ki: kiszélesítettük az utat az 509. utca és az 503. utca, valamint a Kis utca és a Bakancsos utca között. Külön buszöbölbe helyeztük a forgalmas Borsó utcai buszmegállót, és új autóbusz-megállóhelyet alakítottunk ki, hogy utasaink könnyebben elérjék a bevásárlóközpontot.

Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) továbbra is elkötelezett a tömegközlekedés fejlesztésében, ezért tovább dolgozunk a közösségi közlekedés fejlesztésén, a járműpark megújításán is, amelynek köszönhetően a jövőben egyre több útvonalon, többek között a buszkorridoron is közlekedhetnek majd alacsony padlós autóbuszok.

A projekt legfontosabb adatai

Projekt neve: Rákoskeresztúri autóbusz-folyosó kialakítása
Azonosító száma: KMOP-2.3.1/A-2008-0001
Kedvezményezett: Budapest Főváros Önkormányzata
Megvalósító: Budapesti Közlekedési Központ
A projekt összköltsége: 1.250.599.296 Ft
Uniós támogatás összege: 881.672.504 Ft

Budapest, 2013. október 30.
Budapest Főváros Önkormányzata
Rákosmente Önkormányzata
Budapesti Közlekedési Központ


Kapcsolódó anyagok:

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.