Híreink

Ismét füstpróba kezdődik az M4-es metró II. János Pál pápa téri állomásán

Megismételt, úgynevezett csökkentett füstpróbát tart 2013. július 30-án, keddtől kezdődően a vállalkozó az M4-es metró II. János Pál pápa téri állomásán az üzemi terekben található ajtók szigetelését ugyanis a szakhatóság nem tartotta teljesen megfelelőnek a korábbi, június közepén lezajlott próbán.

Az M4-es metró megépült államosain jelenleg zajló füstpróbák célja éppen az, hogy az állomások hő- és füstelvezető, valamint főszellőző rendszerével összefüggésben az ilyen és hasonló hiányosságokat kiszűrjék, illetve kijavítsák a szakemberek. Ez történt most is: a szakhatóság a rendszert egyébként rendben találta, de kérte a vállalkozót, hogy erősítse meg az ajtószigeteléseket. A vállalkozó ennek az elmúlt hetekben eleget tett, ezért kerülhet most sor a megismételt füstpróbára, amit ezúttal is a belső beépítő Swietelsky Magyarország Kft. végez majd el július 30-án, és 31-én, illetve augusztus 1-én, azaz keddtől csütörtökig.

Tekintettel arra, hogy a megszokotthoz képest csökkentett mennyiségű műfüst több alkalommal el fogja érni a felszínt – a II. János Pál pápa tér környezetében a vállalkozó által kihelyezett felhívásokon túl -, ezúton is szeretnénk tájékoztatni az ott élőket, illetve az arra közlekedőket, hogy a tapasztalt füst miatt aggodalomra nincs ok, illetve nem szükséges azt külön jelezni a próbába szakhatóságként bevont tűzoltóság munkatársai felé.

Budapest, 2013. július 30.

Budapesti Közlekedési Központ

BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.