Közlemények

A budapestiek döntő többsége egyetért az új taxirendelettel

Az új taxirendelet 2013. április 9-ei elfogadása előtti napokban, április 4. és 7. között a Budapesti Közlekedési Központ megbízásából, 600 budapesti lakos személyes megkérdezésével készült reprezentatív Medián felmérés tanúsága szerint a fővárosiak általában egyetértenek a taxik működésének szabályozásával. Az új rendelet értelmében a Budapesten szolgáltatást nyújtó taxiknak egységes arculattal kell rendelkezniük, egységes szolgáltatási díjat kell alkalmazniuk, illetve számos műszaki paraméternek 2013. szeptember 1-jét követően fokozatosan meg kell felelniük.

Az új szabályozás az arculat és az ármeghatározás melletti öt tartalmi eleme közül néggyel, a dohányzás tiltásával, a klímahasználat kötelezővé tételével a nyári időszakban, a csomagtartó-méretével, illetve a motorteljesítmény alsó korlátjának meghatározásával az emberek döntő többsége, 80-90 százaléka egyetért. Ezek mellett a bankkártyás fizetési lehetőség kötelezővé tétele is a többség támogatását élvezi, de a másik négy szempontnál kisebb (51%) arányban.

A megkérdezettek közül azok, akik rendszeresen taxiznak, általában inkább egyetértenek a szabályozás minden elemével, mint azok, akik csak alkalmanként utaznak taxival. Kivételt csupán a dohányzás tiltása képez: bár ezt is egyértelműen a sokat taxizók többsége támogatja, közülük viszonylag sokan, minden hatodik fő megengedő lenne a dohányzás kapcsán.

A taxik szabályozásának megítélése (százalék):

Egységes, sárga alapszín

Az autók színének egységesítése osztja meg a leginkább az embereket. Lényegében ugyanannyian támogatják az egységes, sárga alapszínt, mint amennyien a sokféleséget. Bár a rendszeresen taxizók körében népszerűbb a jelenlegi tarkaság, ám a csalásoknak, visszaéléseknek leginkább kitett alkalmi utazók között nagyobb az egységesítés-pártiak tábora.

Vélemények a taxik színének szabályozásáról (százalék):

Tarifaszabályozás

A megkérdezettek többsége támogatta a végül a rendeletben is szereplő egységes tarifákat, a maximált árral szemben. A keretek szigorúbb meghatározása ebben a tekintetben is népszerűbb a visszaéléseknek rendszeresebben kitett alkalmi taxizók körében, mint a rendszeresen taxizókéban.

A kötelező hatósági ár és a maximált ármeghatározás közötti preferenciák (százalék):

A kutatás eredményei visszaigazolják: a sok évtized megoldatlan problémája és felgyűlt indulata után igen érzékeny budapesti taxiskérdésben a Fővárosi Közgyűlés olyan rendeletet tudott alkotni, mely főbb szabályozási elemeiben, célkitűzéseiben nem csak a fővárosi taxis érdekképviseletek többségének, de a budapestiek többségének támogatását is bírja.

Budapest, 2013. április 11.

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.