Híreink

Megújul a Kőbányát Kispesttel összekötő Sibrik Miklós úti felüljáró

A Budapesti Közlekedési Központ kiírta a közbeszerzési eljárást a X. kerületi Sibrik Miklós úti, a Ferihegyi gyorsforgalmi út feletti közúti híd felújítására, amelyhez a forrást Budapest Főváros Önkormányzata biztosítja. A munkálatok várhatóan 2013 második felében kezdődnek meg.

A híd Kőbánya-Kispest metró végállomásnál, illetve vasúti megállónál a vágányok felett, továbbá a Ferihegyi gyorsforgalmi út felett vezeti át a közúti forgalmat. A szerkezet 1978-ban épült, majd az 1989-es felújítását követően jelentős beavatkozás nem történt rajta. Az elvégzett részletes hídvizsgálat alapján a felüljáró átépítése, valamint a híd környezetének teljes körű rendbetétele szükséges, mivel a felüljáró különböző részein, főként a pilléreknél és a szélső hídgerendákon jelentős mértékű korróziós károk láthatóak, a dilatációs szerkezetek, a hídpálya és a járdák burkolatai tönkrementek. A szerkezet alsó részén a lehulló betondaraboktól állvány, illetve háló védi a híd alatt közlekedőket.

A felújítási munkálatok – a közúti forgalom folyamatos fenntartása mellett – két ütemben történnek:

• I. ütemben a híd hossztengelyben történő kettévágása után a Ferihegy felőli (keleti) oldala lesz elbontva. Ez idő alatt a forgalom a centrum felőli (nyugati) oldalon kétszer egy sávban halad.

• A II. ütemben a centrum felőli rész kerül bontásra, így a forgalom a megújult hídfélen haladhat kétszer egy sávban.

A jelenlegi hídszerkezet és a hídgerendákat alátámasztó vasbeton gerendák teljes egészében, míg a korrodálódott pillérek a szükséges mértékben lesznek elbontva. A híd mindkét oldalán 3,5 méterre szélesített, a közúttól duplasoros szalagkorláttal elválasztott gyalog-kerékpárút épül a gyalogos és kerékpáros forgalom számára.

• A nyugati oldali gyalog-kerékpárút a Kőbánya felőli oldalon a meglévő kétirányú kerékpárúthoz csatlakozik, a kispesti oldalon pedig a metróvégállomás és bevásárlóközpont elérhetőségét biztosítja és csatlakozik az ott nemrég megépült kerékpáros létesítményekhez. Az irányhelyes kerékpározhatóságot a Vak Bottyán utcától a híd keleti oldalán járdaszélesítéssel és rámpák kialakításával biztosítjuk Kőbánya irányába közös gyalogos-kerékpárút kijelölésével, ami a felüljáró végétől a Gyömrői útig kerékpársávként folytatódik.

  • A keleti oldalon szélesebb, a túloldalival megegyező szélességű járdát alakítunk ki, lehetővé téve egy kerékpárút hídszegélyen történő átvezetését.
  • A korábbi években megépült Sibrik Miklós úti kerékpárút, és Vak Bottyán utcai kerékpársávok ezzel összekapcsolódnak, és több irányból is kényelemesen elérhető lesz a fejlesztési terület kerékpárral.A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a munkavégzés a forgalom legkisebb zavarásával járjon. Az építés alatti forgalmi renddel kapcsolatos változásokról a kivitelezési munkák idején részletes tájékoztatást adunk.

Budapest, 2013. március 17.

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
Kommunikációs Igazgatósága

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.