Híreink

Jegyhamisítókat füleltünk le

A BKK közreműködésével jegyhamisítókat fogott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a hét őrizetbe vett gyanúsítottal szemben csalás és magánokirat-hamisítás miatt folytatnak eljárást. A jegy- és bérlethamisítás 2015-re szűnhet meg, egy jövőre induló projekt nyomán ugyanis fokozatosan búcsút mondhatunk a papíralapú jegyeknek és bérleteknek, a helyüket elektronikus jegyek veszik át.

A Budapesti Közlekedési Központ kollégái próbavásárlás során hamis gyanús vonaljegyeket találtak a Nyugati tér környékén. A vásárolt vonaljegyekről a szakszerű vizsgálat után bebizonyosodott, hogy azok korábban már felhasznált jegyek voltak, amikről az érvényesítő bélyegzést egy előttünk ismeretlen folyadékkal eltávolították. A rendelkezésünkre álló információk alapján feljelentést tettünk ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A feljelentés után a rendőrség akciót szervezett, így sikerült kiszűrni azokat az utasokat, akik hamisított jeggyel utaztak, majd sikerült eljutni a hamis jegy terjesztőihez is.

A BKK-nak tudomása van az elsősorban a Nyugati téri aluljáróba koncentrálódó bérlethamisításról, illetve hamis bérlet forgalomba hozatalára irányuló tevékenységről. A BKK-nak – jogosultság hiányában – nincs lehetősége a cselekményt folytató személyekkel szemben történő közvetlen fellépésre, azonban minden tudomásunkra jutó esetről haladéktalanul értesítjük az illetékes kerületi rendőrkapitányságot és az intézkedésüket kérjük.

A hamisítások megnehezítése érdekében a bérletek biztonsági elemeit folyamatosan változtatjuk, a dátum nyomatoknál pedig biztonsági festéket alkalmazunk. Mivel a hamisítók a papírban lévő biztonsági elemeket nem tudják hamisítani, így az érvényesítő bélyegző kiszedésekor ezek az elemek sérülnek. A jegyek és bérletek biztonsági elemeinek növelése természetesen a gyártási költséget is növeli. Ez egy-egy darabra leosztva ugyan kis költségnek tűnhet (35-50 fillér/db), de összességében 20-30 millió Ft/év költségnövekedést is okozhat.

Többször is kértük már utasainkat, hogy ne vásároljanak a terméken feltüntetettnél alacsonyabb áron, nem hivatalos partnerektől vagy interneten kínált bérletekből, mivel nagy az esélye, hogy hamisítványt próbálnak értékesíteni számukra, illetve a megvásárolt hamisított bérletek felhasználásával magánokirat hamisítást követnek el. Amennyiben az ellenőrzés során felmerül a gyanú, hogy a bérletszelvény valószínűleg hamis, az ellenőrök a bérletet elkobozzák és az ezzel utazó ellen rendőrségi feljelentést teszünk.

A bérlethamisítás azonban 2015-re megszűnhet, ugyanis a jövőre induló projekt nyomán fokozatosan búcsút mondhatunk a papíralapú jegyeknek és bérleteknek, valamint a metróállomásokon a beléptetést végző biztonsági őröknek is. A helyüket plasztikkártyák, kártyaleolvasók és okos diákigazolványok veszik át, a nagyobb közlekedési csomópontokban pedig korszerű, bankkártyát is elfogadó automaták biztosítják majd a könnyű, egyszerű jegy- és bérletvásárlást.

Kategória: Híreink | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.