Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés

Forgalomkorlátozások – Folytatódik a Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítése

A Ferenciek tere látványterve (kis kép)

2012. november végén az V. kerületi Önkormányzat beruházásában, a BKK közreműködésével megkezdődött a Belváros új Főutcájának kiépítése – II. ütem – Ferenciek tere és környéke rehabilitációja projekt, amely két részből, a Március 15. tér és a Ferenciek tere átépítéséből áll. A munkák előrehaladtával 2013. január 7-étől, hétfőtől áthelyezik a Ferenciek terei buszmegállókat.

Január 7-étől a buszfolyosót valamint a Petőfi Sándor utca irányú lépcsőt zárják le

2013. január 7-én, hétfőn reggel 9 órától Buda felé a Kossuth Lajos utcai közúti aluljáró melletti buszfolyosó, valamint a metró aluljáróból az ide vezető (Petőfi Sándor utca irányú) lépcső lezárásra kerül, így a Kossuth Lajos utca északi oldalán csak a Városház utca felé eső lépcső lesz használható.
A meglévő gyalogosjárda szűkössége miatt az eredeti, Ferenciek tere M elnevezésű megállóhely helyett két ideiglenes megállóhely kerül kialakításra az alábbiak szerint:
  • a 7-es, 7E jelzésű, 173-as, 173E és 233E jelzésű, valamint a 907-es, 908-as, 956-os, 973-as, 990-es jelzésű autóbuszok számára az eredeti megállóhelytől kb. 150 méterre, a Városház utca kereszteződése előtt ideiglenes megálló létesül;
  • az 5-ös, 8-as, 112-es, 178-as, 239-es jelzésű autóbuszok részére az eredeti megállóhelytől kb. 100 méterrel hátrább, a Városház utca kereszteződése után, a gyalogos aluljáró lépcsőjénél kerül kialakításra az ideiglenes megálló.
Az Astoria irányú Ferenciek tere M elnevezésű megállóhelyet – közmű és útépítési munkálatok miatt – kb. 50 méterrel hátrább helyezzük.
A gépkocsiforgalmat is érinti, hogy teljes szélességben lezárásra kerül a már korábban lezárt közúti aluljáró Erzsébet híd irányú felhajtó rámpája és a tér északi járdája közötti buszfolyosó, a jelenlegi Buda irányú autóbusz-megálló. A lezárt területre csak az építési forgalom hajthat be, a célforgalom az Astoria felől érkezve, az aluljáró felhajtóját balról megkerülve közelítheti meg a Kígyó utca végénél kijelölt rakodóhelyet.

Az életbe lépő ideiglenes forgalmi rend szerint a munkaterület mellett a közúti forgalom számára mindkét irányban megmarad 2-2 forgalmi sáv, azonban a buszsávok lezárása miatt a téren az autóbuszok is ezeket a sávokat használják majd, ezért a forgalom lassulására lehet számítani. Kérjük az autósokat, hogy segítsék a tömegközlekedési járművek közlekedését!

A már folyamatban lévő munkavégzés miatti forgalomi változások

A Március 15. téren és a Ferenciek terén korábban bevezetett közúti forgalomkorlátozások továbbra is érvényben maradnak: 2012. november 27-én, keddtől a Március 15. téri munkálatok miatt nem lehet majd parkolni a téren – beleértve a híd alatti parkolót és a buszparkolót is –, az Irányi utca egyes szakaszain, valamint a Molnár utca lezárt végén és a Kéményseprő utcában. Az építkezés érinti a Szabad sajtó út – Váci utca csomópontot is, ahol a Szabad sajtó úton folyó vízvezeték-építés miatt a forgalmi sávokat elhúzzák az út északi oldala felé, emiatt a Buda felé haladó buszsáv rövid szakaszon megszűnik. A Váci utca Duna utca és Irányi utca közötti szakaszára az Erzsébet híd felől nem lehet majd behajtani, így az Irányi utca az Erzsébet híd felől csak a Belgrád rakparton keresztül lesz megközelíthető.

A Ferenciek terén a beruházás megkezdésével véglegesen lezárják a közúti aluljárót, ezért december 1-je óta, szombattól az Erzsébet híd az V. kerület déli részéből csak a Reáltanoda utcán és a Szép utcán át lesz elérhető. A forgalmat segíti, hogy az Irányi utca Váci utca és Károlyi utca közötti szakasza kétirányú lesz, így a déli Belváros felől közvetlenül elérhetővé válik a rakpart. A Ferenciek terén kezdődő munkálatok a Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca tengely forgalmát egyelőre még nem érintik.

A közúti aluljáró lezárása miatt a Lehel tér M (- Árpád híd M) felé a 15-ös és 115-ös autóbuszok december 1-je óta, üzemkezdettől a Kálvin tér M és a Deák Ferenc tér M (Erzsébet tér) között terelt útvonalon közlekednek. A buszok a Kálvin tértől a Múzeum körúton és a Károly körúton közlekednek, és nem állnak meg a Kálvin tér M, Ferenciek tere M és a Szervita tér megállóikban, helyette a 9-es autóbuszok Kálvin tér M, Astoria M és  Deák Ferenc tér M  megállóiban lehet felszállni a 15-ös és 115-ös buszokra észak felé.

A Március 15. téren és a Ferenciek terén az átépítés miatti lezárások várhatóan 2014 márciusáig tartanak majd.

A Ferenciek tere és a Március 15. tér átalakítása

Belváros-Lipótváros Önkormányzata 2006-ban döntött arról, hogy a mára már elavult, a gyalogosok, a közösségi közlekedést használók és az autósok számára is sok kényelmetlenséget okozó, nem akadálymentesített útfelületek és aluljárók helyett, a Fővárosi Önkormányzattal közösen, egy valóban európai színvonalú, élhetőbb belvárost alakít ki a közterületek újrastrukturálásával, ennek jegyében valósult meg a Károlyi utca és a Petőfi Sándor utca átalakítása, fejlesztése is. A projekt első szakasza már megvalósult, melyet 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat beruházásában, a BKK szakmai irányítása mellett a Károly körút és a Március 15. tér északi felének átépítése követett. A Budapest Szíve program következő szakaszában, 2012 novemberétől a Budapesti Közlekedési Központ közreműködésével és szakmai támogatásával a Ferenciek tere és a Március 15. tér kap új arculatot, és válik nem csupán esztétikus, de kényelmes, vonzó közterületté. A projekt részleteit október végén sajtótájékoztatón mutatta be Rogán Antal, az V. kerület polgármestere. Az eseményen részt vett Szeneczey Balázs, Budapest városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettese és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.

A  Belváros Új Főutcája projekt második szakaszának célja, hogy a Ferenciek tere és környékének átalakításával egy sokkal élhetőbb, tisztább és vonzóbb belvárosi környezetet alakítson ki, hogy ez a terület is végre méltó részévé váljon a főváros turisztikai és rekreációs övezetének.

A projekt első szakaszának keretében már korábban megújult a Főutca két szakasza, a Ferenciek terének és környékének felszínrendezését biztosító projekt során pedig végre össze is forr egymással.  A Ferenciek terén a jelenlegi soklépcsős, kényelmetlen aluljárók helyett a felszínen kelhetnek majd át a gyalogosok és a kerékpárosok, és a 15-ös és 115-ös buszoknak sem kell aluljárókba hajtaniuk. A látássérültek átkelését korszerű, jól érzékelhető taktilis jelzések segítik majd. A gyalogosok számára további segítséget jelent, hogy lényegesen nagyobbá válik majd a metró aluljáró területe, mert az átépítésre kerülő Y közúti aluljárót hozzákapcsolják, a jelenlegi gépjárműforgalom megszűnésével pedig új, vonzó közlekedési és vásárlási lehetőségek nyílnak a gyalogosok és a kerékpárosok számára.

A Ferenciek tere újra köztérként működik majd: mind a templom előtt, mind a Jégbüfé előtt a mai közúti rámpák helyén köztér, új városi találkozópontok létesülnek, zöldfelületekkel kiegészítve. A környező utcákban élők és az autósok számára is jó hír, hogy a Március 15. téren kiépül az Erzsébet hídi fel- és lehajtóág, így nem csak Buda közvetlen megközelítése válik biztosítottá, de egyúttal a környékbeli utcák zaj- és légszennyezettsége is jelentősen lecsökken, hiszen megszűnik a gépjárműforgalom számára a Károlyi utca és az Irányi utca felőli behajtási lehetőség. A vendéglátóegységek, üzletek és lakások kiszolgálására az Irányi és a Curia utcák felől, csökkentett forgalmú rendszerben lesz lehetőség. A felszíni fizetős parkolók felújítása mellett összesen 199 parkolóhelyet alakítanak ki.

A közösségi közlekedést biztosító autóbuszok menetideje és zavarérzékenysége csökken, mert a Keleti pályaudvar felé tartó autóbuszok peronja középre kerül. Így egyrészt elkerülhetik a torlódást az Erzsébet híd pesti hídfőjében, másrészt az utasok is gyorsabban érhetik el a metróaluljárót. A buszok már az Erzsébet híd budai hídfőjében a középen kialakított buszsávba hajtanak. Egyúttal megújulnak a közterek, a közúti aluljáró rámpája helyén pedig új, kényelmes gyalogos felületek létesülnek.

A Belváros új Főutcájának kiépítése – II. ütem – a Ferenciek tere és környéke rehabilitációja projekt mellett azonban a Főváros és a BKK – a kerület közreműködésével – egyéb belvárosi fejlesztéseket is tervez. Ezek keretében valósulhat meg egy következő ütemben a 2-es villamos komplex rekonstrukciója és járműcseréje, melynek a Széchenyi István tér fejlesztése és a Balassi Bálint utca rekonstrukciója is része lehet. A projekt előkészítési fázisában van, a Kormány még nem döntött róla.

A projektekről bővebb információ a www.belvarosujfoutcaja.hu oldalon található.

Budapest, 2013. január 4.

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: gyalogos közlekedés, Forgalmi változások: kerékpáros közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Híreink | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.