- Budapesti Közlekedési Központ - https://bkk.hu -

Élesbe fordult a FUTÁR megvalósítása

Jelentős budapesti közlekedési fejlesztésünk a FUTÁR (Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer), melynek keretében integrált közösségi közlekedési informatikai és tájékoztatási rendszer kezdi meg idén több ütemben a működését. 2012. december 10-én,  első alkalommal teszteltük az új rendszert egy mozgó autóbuszon – sikeresen.

Az új forgalomirányítási rendszert első alkalommal december 10-én teszteltük egy kiválasztott tesztútvonalon közlekedő autóbuszon. A beépített fedélzeti egység hibátlanul működött: sikeres volt a kapcsolatfelvétel a diszpécserközponttal, a rendszer folyamatosan azonosította a jármű helyzetét, és ennek függvényében megfelelően vezérelte – a régi Ikarusba tesztelési célból csak ideiglenesen beszerelt – kijelzőket. Az erősítő cseréjével a következő megállóhelyek bemondása jól érthetővé vált és az már nem a járművezetőn múlik: a következő megállót a rendszer a földrajzi helyzet alapján automatikusan mondja, még a legöregebb járműveken is. A központi diszpécserszolgálat szoftverrendszerének első verziója is működik már, a BKK diszpécserei monitorukon folyamatosan nyomon követhették a jármű mozgását.

December 18-tól indult az első vonalon az éles forgalmi helyzetben a tesztüzem: először a dél-pesti autóbuszgarázs Ikarusai kaptak FUTÁR fedélzeti berendezést, de a funkciók még részlegesek. A végleges rendszer 2013 tavaszára készül el, 2013 második felére pedig több mint 2000 jármű szerelését kell a vállalkozó Synergonnak elvégezni. Először a 99-es, majd más dél-pesti buszvonalakon is fejlődik a tájékoztatás, automatikus és jól érthető hangbemondás informálja majd az utasokat a következő megállóról. A vállalkozó a rendszer bevezetése során felmerült hibák feldolgozását és megszüntetését megkezdte, illetve valamennyi felszerelt jármű státuszát folyamatosan ellenőrzi a diszpécserközpontban és a járműveken egyaránt. A további járművek felszerelése a hibák stabilizálását követően folytatódhat.

A FUTÁR jelentős változást hoz Budapest közösségi közlekedésének irányításában. A diszpécserek műholdas nyomkövető rendszer segítségével követik majd a járműveket, ezáltal folyamatosan szabályozhatják a felszíni járművek közlekedését, vagy épp sokkal könnyebben és gyorsabban szervezhetnek meg egy villamos- vagy metrópótlást forgalmi zavar esetén. A megbízható kommunikációt új rádiórendszer is segíti. Ugyanakkor a közlekedés lebonyolítói mellett az utasok is élvezhetik majd a FUTÁR előnyeit, hiszen a dinamikus utastájékoztatásnak köszönhetően a megállóhelyeken és a járműveken elhelyezett kijelzők a jármű útiránya, indulási ideje mellett valós idejű információkat szolgáltatnak majd nem csak a járatok közlekedéséről, de egy  esetleges forgalmi változásról is, megkönnyítve és kiszámíthatóvá téve az utazás tervezését.

A rendszer a menetrend és a valós forgalmi helyzet alapján ugyanis majdnem pontosan képes kiszámítani, melyik járat mikorra ér az útvonalán található megállókba – mindez 2295 járművön, 263 megállóhelyen és csomópontban, mobil eszközökön, valamint internetes felületeken is elérhetővé válik. A járművek mindenkori helyzetének pontos ismerete az utasok azonnali tájékoztatása mellett a közlekedésszervező munkáját is megkönnyíti, hiszen ezzel tervezhetőbbé válik a közlekedés és pontosabb, megbízhatóbb, költségtakarékosabb menetrendek készülhetnek. A rendszer további előnye, hogy a közösségi közlekedés járműveit 30 jelzőlámpás helyszínen részesíti előnyben. Ezzel nem csupán az utazási idő válik rövidebbé, hanem a szolgáltató számára is jelentős megtakarítást eredményez.

A projekt összköltségvetése 6,7 milliárd forint, megvalósítására a BKK és a BKV mintegy 4 milliárd forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Tervből, az Európai Unió fejlesztési forrásaiból.