Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés

Forgalmi változások Mindenszentek és Halottak napja, valamint az őszi tanítási szünet kapcsán

A 37-es villamos a Kolozsvári utcában (kis kép)

Mindenszentek és Halottak napja kapcsán a megerősödő temetői forgalom miatt több rendkívüli járatot is indít a Budapesti Közlekedési Központ a sírkertek egyszerűbb megközelíthetősége érdekében, megszokott járatainkat pedig sűrítjük. A BKK azt javasolja a hozzátartozóik, ismerőseik nyughelyét meglátogató utasoknak, hogy a megszokotthoz képest sűrűbben közlekedő rendes és rendkívüli tömegközlekedési járatokat, azok közül is az Új köztemető és a Farkasréti temető felé villamosjáratainkat válasszák a várhatóan rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt.

Idén Mindenszentek és Halottak napja a négynapos hétvége első napjaira esik. Mivel az ezt megelőző hétvége munkanap-áthelyezés miatt csak egy napos lesz, várhatóan az előző évekkel ellentétben kevesebben keresik fel a sírkerteket a rövid hétvégén. Emiatt a temetői forgalmat a korábbi évek gyakorlatától eltérően szervezzük meg.

Október 27-én, szombaton iskolaszüneti munkanapi, október 28-án, vasárnap pedig a vasárnapi közlekedési rend szerint közlekednek a temetői járatok, ebben az időszakban a november 1-jeihez képest csak kisebb mértékben növeljük a rendelkezésre álló kapacitásokat.

A hosszú hétvégét megelőző munkanapokon viszont már sűrítjük egyes járatainkat, november 1-jén és 2-án pedig jelentős kapacitásnövelést hajtunk végre és rendkívüli járatokat is indítunk az alábbiak szerint.

A felkeresni kívánt sírkert környéket kevésbé ismerő, illetve vidékről érkező utasaink számára ajánljuk a MÁV és a Volánbusz főbb pályaudvarai és más fontosabb csomópontok felől a temetők megközelítését bemutató alkalmazásunkat, melyet az alábbi linkre kattintva érhetnek el: www.bkk.hu/nov1

Tömegközlekedési pénztárak nyitva tartása

A munkanap-áthelyezések miatt változik a BKK pénztárainak nyitvatartása is. Október 27-én és november 10-én, szombaton pénztáraink a hétköznapi rend szerint tartanak nyitva a munkanap-áthelyezésre tekintettel. A pénztárak nyitva tartását a BKK weboldalán találják.

Parkolás

A Budapesti Közlekedési Központ által kezelt közterületi parkolóhelyeken október 27-én és november 10-én, szombaton a megszokott munkanapi rend szerint fizetni kell a várakozásért! November 1-jétől, csütörtöktől november 4-ig, vasárnapig a BKK által üzemeltetett közterületi parkolóhelyeken azonban nem kell fizetni a parkolásért. A BKK által üzemeltetett P+R parkolók a hosszú hétvégén is a megszokott rend szerint működnek, tehát Kőbánya-Kispesten, Újpest-Városkapunál, a Margitszigeten, Budagyöngyénél a megszokott rend szerint fizetni kell a parkolásért. Ugyanez érvényes a városligeti autóbusz parkolóra is.

Sűrített járataink a novemberi hosszú hétvégén

Új köztemető

Az Új köztemető megközelítésére elsődlegesen a Blaha Lujza térről induló 28-as és 28A, illetve a Keleti pályaudvartól induló 28B villamosokat ajánljuk.


Tömegközlekedés

28-as, 28A, 28B jelzésű villamos

Az Új köztemetőt kiszolgáló 28-as és 28A villamosok október 27-én, szombat délelőttől november 3-áig, szombat délutánig napközben a megszokott 10 percnél sűrűbben, 7-8 percenként közlekednek majd.

Rendkívüli villamosjáratot is indítunk: a 28B jelzésű járat a Keleti pályaudvar M (Festetics György utca) és az Új köztemető (Kozma utca) között október 28-án, vasárnap 10 percenként; valamint november 1-jétől (csütörtök) november 3-án (szombat) délutánig 7-8 percenként közlekedik.

Keleti pályaudvar

37-es villamos

A 37-es villamost – amely a Pongrácz úti híd felújítása miatt rövidített útvonalon, csak az Őrház és az Új köztemető (Kozma utca) között közlekedik várhatóan decemberig november 1-jén, csütörtökön napközben is közlekedtetjük 15 perces követési időközzel.

68-as autóbusz

A 68-as autóbuszok október 27-étől, szombattól november 3-áig, szombat délutánig napközben sűrűbben, 7-10 percenként közlekednek. A járaton nagyobb befogadóképességű csuklós autóbuszokat indítunk abban az időszakban is, amikor egyébként szóló autóbuszok közlekednének.

68A jelzésű rendkívüli buszjárat

Az Új köztemetőhöz rendkívüli autóbuszjáratot is indítunk 68A jelzéssel. A viszonylat október 28-án (vasárnap), valamint november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) 7-8 percenként, csuklós autóbuszokkal közlekedik a Határ út M és az Új köztemető között. Az autóbuszok a következő megállóhelyeket érintik:

  • Határ út M, végállomás (felszállóhely): a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelye;
  • Corvin körút: a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelye;
  • Lehel utca: a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelye;
  • Kispest, Kossuth tér: a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelye;
  • Simonyi Zsigmond utca: a 68-as, a 93-as, a 148-as és a 151-es autóbuszok megállóhelye;
  • Sós utca: a 68-as, a 93-as, a 148-as és a 151-es autóbuszok megállóhelye;
  • Kőbánya-Kispest M: a 68-as és a 151-es autóbuszok megállóhelye;
  • Felüljáró (Gyömrői út): a 68-as, a 85-ös, a 98-as és a 151-es autóbuszok megállóhelye;
  • Gergely utca (Sibrik Miklós út): a 68-as, a 85-ös és a 117-es autóbuszok megállóhelye;
  • Szövőszék utca: a 68-as és a 117-es autóbuszok megállóhelye;
  • Újhegyi sétány: a 68-as, a 85-ös, a 85E és a 117-es autóbusz megállóhelye;
  • Tavas utca: a 68-as, a 85-ös, a 85E és a 117-es autóbusz megállóhelye;
  • Újhegyi út, Sportliget: a 68-as autóbusz megállóhelye;
  • Maglódi út: a 68-as autóbusz megállóhelye;
  • Új köztemető, végállomás (leszállóhely): ideiglenes megállóhely a körforgalom előtt, az Újhegyi úton;
  • Új köztemető, végállomás (felszállóhely): a 95-ös autóbusz Puskás Ferenc Stadion M irányú megállóhelye;
  • Sírkert út: a 95-ös autóbusz megállóhelye;
  • Szövőszék utca: a 68-as és a 117-es autóbuszok megállóhelye;
  • Gergely utca (Sibrik Miklós út): a 68-as, a 85-ös és a 117-es autóbuszok megállóhelye;
  • Felüljáró (Gyömrői út): a 68-as, a 85-ös, a 98-as és a 151-es autóbuszok megállóhelye;
  • Kőbánya-Kispest M: a 909-es autóbusz megállóhelye;
  • Lehel utca: a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelye;
  • Corvin körút: a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelye;
  • Határ út M (leszállóhely): a 914-es, 914A, 950-es és a 950A autóbuszok megállóhelye.

95-ös autóbusz

A 95-ös autóbuszok november 1-jétől, csütörtöktől november 4-éig, péntekig a temető környékén várható torlódások és a megváltozott forgalmi rend miatt terelve közlekednek. Emiatt Pestszentlőrinc, Gyömrői út felé nem érintik a Mádi utca, a Maglódi út, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, a Sibrik Miklós út, a Sírkert út és az Új köztemető főbejáratánál lévő megállóhelyeket. A buszokra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Lavotta utca: a 85-ös és a 85E autóbuszok megállóhelye;
  • Sibrik Miklós út: a 85-ös autóbusz megállóhelye;
  • Újhegyi sétány: a 68-as, a 85-ös, a 85E és a 117-es autóbusz megállóhelye;
  • Tavas utca: a 68-as, a 85-ös, a 85E és a 117-es autóbusz megállóhelye;
  • Újhegyi út, Sportliget: a 68-as autóbusz megállóhelye;
  • Maglódi út: a 68-as autóbusz megállóhelye;
  • Új köztemető: ideiglenes megállóhely a körforgalom előtt, az Újhegyi úton.

A 95-ös autóbuszok október 27-étől (szombattól) november 3-án (szombat) délutánig minden nap napközben sűrűbben, 6-8 percenként közlekednek.

202E jelzésű autóbusz

A 202E jelzésű autóbuszok a megszokottól eltérően október 28-án (vasárnap), valamint november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) csuklós autóbuszokkal közlekednek.

Közúti közlekedés

Az Új köztemető környékén október 31-én, szerdán este 23 órától november 4-én, vasárnap 24 óráig ideiglenes forgalmi rend lép életbe. Ebben az időszakban a Kozma utcában az Új köztemető előtti körforgalomtól a Jászberényi útig mindkét irányba csak a közösségi közlekedés autóbuszai közlekedhetnek. A Sírkert út egyirányú lesz a körforgalomtól a Maglódi út felé, az Újhegyi útra a Maglódi úttól (a körforgalom irányába) csak a közösségi közlekedés járművei hajthatnak be.

A temetőből kihajtó járművek csak a Sírkert útra, az Újhegyi útra és balra a Kozma utcára hajthatnak ki.

A Kozma utcában a Maglódi út és a Felsőcsatári út felől érkező forgalom az Új köztemető fő- és mellékbejáratánál (Korányi Frigyes utca torkolatánál) a temetőbe lesz beterelve (a temető Kozma utca Korányi utca torkolatánál lévő kapuját a temetőbe befelé haladó járművek részére megnyitják).

Farkasréti temető

A Farkasréti temető megközelítésére elsődlegesen a Széll Kálmán tér M és a Déli pályaudvar M felől az 59-es villamost, a belvárosból pedig az Astoria M és a Ferenciek tere M érintésével közlekedő 8-as autóbuszt ajánljuk.

59-es villamos

A Farkasréti temető jobb kiszolgálása érdekében az 59-es villamosok október 27-étől (szombattól) november 4-éig (vasárnapig) napközben a megszokottnál sűrűbben, 5-8 percenként közlekednek.

8-as autóbusz

A 8-as autóbuszok szintén sűrűbben közlekednek október 27-étől (szombattól) november 4-éig (vasárnapig) napközben, a járatok 5-8 percenként követik egymást.

53-as autóbusz

Az 53-as autóbuszok október 27-étől (szombattól) november 3-án (szombat) délutánig napközben sűrűbben, 6-8 percenként indulnak.

Fiumei úti sírkert

24-es és 28B jelzésű villamos

A Fiumei úti sírkertbe igyekvő utasaink a temetőt a megszokott rend szerint közlekedő 24-es villamos mellett a Keleti pályaudvartól induló 28B villamossal utazhatnak. A 28B villamosok október 28-án, vasárnap 10 percenként; valamint november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) napközben 7-8 percenként közlekednek.

Budafoki temető

58-as, 58A jelzésű autóbusz

A Budafoki temetőhöz a megszokott rend szerint közlekedő 58-as autóbusz mellett rendkívüli buszjáratot is indítunk 58A jelzéssel. Az 58A jelzésű autóbuszok az 58-as vonalán közlekednek a Savoya Park és a Budafoki temető között.

Az 58A jelzésű járat október 27-étől, szombattól október 31-éig, szerdáig napközben közlekednek, délelőtt 20, délután 15 percenként indulnak az 58-as autóbusszal felváltva, azzal hangoltan. A két járat november 1-jén, csütörtökön még sűrűbben, 5 percenként indul. Az 58A jár november 2-án, 3-án és 4-én napközben is: délelőttönként 10, délután 15 percenként indul az 58-assal összehangolva.

Csepeli temető

38-as, 138-as és 38B jelzésű autóbusz

A Csepeli temetőhöz közlekedő 38-as és 138-as autóbuszok mellett október 28-án, vasárnap és november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) napközben 38B jelzéssel rendkívüli járatot közlekedtetünk Csepel, Szent Imre tér H és a Hárosi Iskola között, a 38-as busz vonalán. A három autóbusz-viszonylat ezeken a napokon közösen 5-6 perces járatsűrűséggel közlekedik.

Megyeri temető

30-as, 30A, 30B és 230-as jelzésű autóbuszok

A Megyeri temetőhöz közlekedő 30-as és 30A jelzésű autóbuszok november 1-jén, pénteken sűrűbben, 20-20 helyett 15-15 percenként indulnak. A Keleti pályaudvar M és a Megyeri temető között ezáltal 7-8 percenként közlekednek majd járataink.

Emellett a 30-as és 30A szolgáltatásait kiegészítve Újpest-Központ M és a Megyeri temető között a 30-as busz vonalán 30B jelzéssel is közlekedik sűrítőjárat. A 30B október 28-ától, vasárnaptól október 31-éig, szerdáig napközben 10 percenként; november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) pedig 7-9 percenként indul majd.

Óbudai temető

160-as, 260-as autóbusz

Az Óbudai temetőt kiszolgáló, Batthyány tér M+H-tól induló 160-as és 260-as autóbuszok október 27-étől (szombattól) november 3-án (szombat) délutánig napközben sűrűbben, 10-15 percenként közlekednek, így a 160-as és 260-as járatok közös szakaszán (Batthyány tér M+H és Óbudai temető között) az autóbuszok 5-8 percenként követik egymást.

218-as, 218A jelzésű autóbusz

Október 28-án, vasárnap és november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) 218A jelzéssel rendkívüli autóbuszjáratot indítunk Óbuda, Szentlélek tér H és Óbuda autóbuszgarázs között, mely a H5-ös hév felől biztosítja a temető elérhetőségét. A járat 10-20 perces járatsűrűséggel közlekedik majd és a megszokott rend szerint közlekedő 218-as autóbusszal együttesen az Óbudai temetőbe látogató utasaink számára sűrű, 10 percenkénti eljutási lehetőséget biztosít a jelzett napokon.

Pesterzsébeti temető

52-es villamos

A Pesterzsébeti temető könnyebb megközelítése érdekében a Határ út M-től induló 52-es villamost október 28-án, vasárnap és november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) napközben sűrűbben, 10 percenként indítjuk.

36-os és 36B autóbusz

Október 28-án, vasárnap és november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) napközben a Gubacsi út és a Jahn Ferenc Kórház között 36B jelzéssel rendkívüli járatot is indítunk a 36-os busz tehermentesítésére, annak vonalán. Az autóbuszok napközben 15 percenként indulnak, a 36-os autóbusszal közös szakaszon a két járat együtt 7-8 perces követést biztosít.

Erzsébeti temető

Kispesti temető

42-es villamos

A Kispesti temető jobb kiszolgálása érdekében a Határ út M-től induló 42-es villamos október 28-án, vasárnap és november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) napközben sűrűbben, 10 percenként indul.

93-as autóbusz

Október 27-étől, szombattól november 3-áig, szombat délutánig sűrűbben indítjuk a 93-as autóbuszokat is, a járatok 20 percenként követik egymást. Az autóbuszok november 1-jén, csütörtökön ennél is sűrűbben, 15 percenként közlekednek.

194-es autóbusz

A Határ út M-től induló autóbuszjárat sűrűbben, 7-9 percenként közlekedik október 28-án, vasárnap és november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) is.

Kispesti temető

Pestszentlőrinci temető

93-as autóbusz

Október 27-étől szombattól november 3-áig szombatig sűrűbben indítjuk a 93-as autóbuszokat is, a járatok 20 percenként követik egymást. Az autóbuszok november 1-jén, csütörtökön ennél is sűrűbben, 15 percenként közlekednek.

182-es és 184-es autóbusz

A Pestszentlőrinci temető könnyebb megközelítése érdekében október 28-án, vasárnap és november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat) napközben a 182-es és a 184-es autóbuszokat sűrűbben, 7-10 percenként indítjuk, közös követésük 3-5 percre módosul.

Cinkotai temető

92-es autóbusz

A Cinkotai temető könnyebb megközelíthetősége érdekében a 92-es autóbuszokat sűrítve közlekedtetjük: a buszok október 27-étől, szombattól november 3-áig, szombat délutánig napközben 7-10 percenként indulnak.

Rákospalotai temető

130-as autóbusz

A 130-as jelzésű autóbusz vonalán a megszokottól eltérően október 28-án, vasárnap és november 1-jén, 2-án és 3-án (csütörtök-péntek-szombat)szóló helyett nagyobb befogadóképességű csuklós autóbuszok közlekednek.

196-os és 196A jelzésű autóbusz

A Rákospalotai temető könnyebb megközelíthetősége érdekében a 196-os és 196A jelzésű autóbuszokat sűrűbben közlekedtetjük október 27-étől, szombattól november 3-áig, szombatig napközben, ami a két járat közös szakaszán legfeljebb 5-6 perces követést jelent majd.

Budakeszi temető

222-as autóbusz

A Budakeszi temető könnyebb megközelíthetősége érdekében a 222-es autóbuszok október 27-étől, szombattól november 3-áig, szombatig sűrűbben, 30 perc helyett 12-18 percenként indulnak. A sírkert könnyebb megközelíthetősége érdekében Budakeszi, Honfoglalás sétány irányában a Temető utca 10. számmal szemben ideiglenes megállóhelyet alakítunk ki ebben az időszakban.

További járatsűrítés a 3-as villamos vonalán

November 1-jén, csütörtökön Mindenszentek napján a délutáni órákban a 3-as villamos a megszokottnál sűrűbben, 7-8 percenként indul.

Menetrendi változások az őszi tanítási szünet kapcsán

Az október 23-i hosszú hétvége miatti munkanap-áthelyezés miatt az október 27., szombat munkanap. Emiatt a BKK járatai a megszokottól eltérő rendben közlekednek.

  • Október 27-én, szombaton: a tanítási szünetekben érvényes pénteki menetrend szerint.

Az őszi iskolaszünet miatt október 29-étől, hétfőtől október 31-éig, szerdáig a megváltozó utazási igényekhez igazodva a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a BKK járatai.

  • Október 29-én, hétfőn: a tanítási szünetben érvényes munkanapi, illetve hétfőtől csütörtökig érvényes menetrend szerint;
  • Október 30-án, kedden: a tanítási szünetben érvényes munkanapi, illetve hétfőtől csütörtökig érvényes menetrend szerint;
  • Október 31-én, szerdán: a tanítási szünetben érvényes munkanapi, illetve pénteken érvényes menetrend szerint.

A Mindenszentek idejére eső hosszú hétvégén ugyancsak változik a budapesti tömegközlekedés rendje.

  • November 1-jén, csütörtökön: a hétvégi, illetve a vasárnapi, ünnepnapi menetrend szerint;
  • November 2-án, pénteken: a hétvégi, illetve szombati menetrend szerint;
  • November 3-án, szombaton: a hétvégi, illetve szombati menetrend szerint;
  • November 4-én, vasárnap: a hétvégi, illetve vasárnapi menetrend szerint.

A Mindenszentek napja miatti munkanap-áthelyezés miatt november 10., szombat munkanap lesz. Ennek megfelelően változik a tömegközlekedés menetrendje is.

  • November 9-én, pénteken: a munkanapi, hétfőtől csütörtökig érvényes menetrend szerint;
  • November 10-én, szombaton: a tanítási szünetekben érvényes pénteki menetrend szerint közlekednek a járataink.

A Budapest Közlekedési Központ azt javasolja, hogy a várható torlódások miatt válasszák a tömegközlekedés járatait. Az eljutási lehetőségekről és a járatok pontos menetrendjéről a www.bkk.hu oldalon tájékozódhatnak utasaink.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom Mindenszentek és Halottak napja idején is. Az esetleges torlódások okozta kellemetlenségek miatt ezúton kérjük és köszönjük a közlekedők türelmét és megértését. Kérjük, aki csak teheti a tömegközlekedés járataival közelítse meg a sírkerteket, az Új köztemetőbe pedig javasoljuk, hogy villamossal utazzanak.

 

Budapest, 2012. október 27.

Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Forgalmi változások: gépkocsi közlekedés, Forgalmi változások: Tömegközlekedés, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.