Forgalomkorlátozások és tömegközlekedési változások a Nemzeti Vágta idején

105-ös autóbuszok

KÖZÚTI FORGALOMKORLÁTOZÁSOK

  • A rendezvény előkészületei miatt az 56-osok tere a Hősök tere és a Városligeti fasor között már le van zárva a közúti forgalom elől, a korlátozás szeptember 18-án, kedden este 20 óráig lesz érvényben.
  • Megállási tilalom lépett életbe az Olof Palme sétányon a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti névtelen összekötőút között, valamint magán a Műcsarnok mögötti névtelen úton szeptember 17-én, hétfőn hajnalig.
  • Szeptember 14-én, pénteken délután 18 órától megállási tilalom lép életbe a Hősök terén valamint az Állatkerti körúton a Gundel Károly út és a Hősök tere közötti szakaszon hétfőn hajnalig.
  • Szeptember 14-én, pénteken reggel 6 órától este 20 óráig zárva lesz a Hősök terén a Műcsarnok előtt a belső forgalmi sáv – de sávelhúzással továbbra is két sávon lehet kanyarodni az Andrássy út felől – majd 20 órától szeptember 17-én, hétfőn 6 óráig a Hősök tere, az Állatkerti körút a Gundel Károly út és a Hősök tere között, valamint az Olof Palme sétány a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti szervizút között.
  • Szeptember 14-én, pénteken este 20 órától 17-én, hétfőn reggel 6 óráig Kós Károly sétány zárva lesz a közúti forgalom előtt.
  • Szeptember 14-én, pénteken este 21 órától 16-án, vasárnap este 22 óráig megállási tilalom lép életbe az Andrássy út szervizútján a Rippl-Rónai utca és a Hősök tere között
  • Szeptember 15-én, szombaton reggel 8 órától este 20 óráig, és szeptember 16-án, vasárnap reggel 8 órától este 22 óráig útlezárásra kerül sor az Andrássy úton a Bajza utca és a Hősök tere között, valamint a Dózsa György úton a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között.

TÖMEGKÖZLEKEDÉSI VÁLTOZÁSOK

A trolibuszok helyett szeptember 15-én és 16-án, szombaton és vasárnap trolipótló autóbuszok közlekednek a trolibuszétól eltérő, módosított útvonalon.

  • A Dózsa György út irányában szeptember 15-én, szombaton üzemkezdettől 16-án, vasárnap üzemzárásig a Keleti pályaudvar M (Garay utca) – Nefelejcs utca – István utca – Ajtósi Dürer sor – Dózsa György út - Dvořák sétány – Zichy Mihály út – Hermina út – Állatkerti körút – Gundel Károly körút felől éri el eredeti útvonalát. A pótlóbusz nem érinti a Hősök tere M megállóhelyet; a terelt útvonalon felszállni rá a 72-es trolik Erzsébet királyné útja, Bethesda utca, Széchenyi fürdő M és Állatkert megállóiban lehet.
  • A Keleti pályaudvar M irányában szeptember 15-én és 16-án, szombaton és vasárnap reggel 9 és a Dózsa György út megnyitása, várhatóan este 20 óra között a Gundel Károly út – Állatkerti körút – Hermina út – Zichy Mihály út - Dvořák sétány – Dózsa György út felől éri el eredeti útvonalát. A pótlóbusz nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca megállókat. A terelt útvonalon az ideiglenesen létesített Gundel Károly út (Hősök tere M) megállóban (a Gundel Károly úton), a 72-es trolibusz Állatkert, Széchenyi fürdő M, Kacsóh Pongrác út, Bethesda utca, Erzsébet királyné útja megállóiban, továbbá a 70-es trolibusz Olof Palme sétány és Dvořák sétány megállójában, majd a 30-as, 30A jelzésű és 230-as buszok Dembinszky utca megállójában lehet a trolipótló autóbuszokra felszállni. Mindkét nap reggel 9 óra előtt a 79-es trolibuszok a Puskás Ferenc Stadion irányában eredeti útvonalukon közlekednek.

  • Szeptember 15-én, szombaton reggel 9 órától délután 18 óráig, valamint szeptember 16-án, vasárnap reggel 9 órától este 21 óráig

o   a Gyöngyösi utca M irányában a Bajza utca – Podmaniczky utca – Munkácsy Mihály utca – Szondi utca – Dózsa György út módosított útvonalon járnak, nem érintve a Bajza utca M és a Hősök tere M megállókat. A terelt útvonalon közlekedő járatra a 979-es járat Vörösmarty utca M megállójában, az ideiglenesen létesített Bajza utca megállóban (a Bajza utcában a Lendvai utca kereszteződése után), majd a 72-es trolibuszok Munkácsy Mihály utca és Dózsa György út megállójában lehet felszállni.

o   az Apor Vilmos tér irányában a Szondi utca – Bajza utca – Podmaniczky utca – Szinyei Merse utca – Andrássy út módosított útvonalon járnak, nem érintve a Hősök tere M és a Bajza utca M megállókat. A terelt útvonalon közlekedő járatra a 72-es trolibuszok Szondi utca, Rippl-Rónai utca és Podmaniczky utca megállóiban, majd a 979-es járat Vörösmarty utca M megállójában lehet felszállni.

  • Szeptember 15-én, szombaton este 18 és 21 óra között

o   a Gyöngyösi utca M irányában a Bajcsy-Zsilinszky út – Podmaniczky utca – Munkácsy Mihály utca – Szondi utca – Dózsa György út módosított útvonalon járnak, nem érintve a Bajcsy-Zsilinszky út M, az Opera M, az Oktogon M, a Vörösmarty utca (ideiglenes), a Kodály körönd M, a Bajza utca M (az ideiglenest sem) és a Hősök tere M megállókat. A terelt útvonalon közlekedő járatra a 109-es busz Arany János utca M, majd a 72-es trolibuszok Podmaniczky utca, Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca), Izabella utca, Szinyei Merse utca, Bajza utca, Munkácsy Mihály utca, Dózsa György út megállóiban lehet felszállni.

o   az Apor Vilmos tér irányában a Dózsa György út – Szondi utca – Bajza utca – Podmaniczky utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Erzsébet tér módosított útvonalon járnak, nem érintve a Hősök tere M, a Bajza utca M, a Kodály Körönd M, a Vörösmarty utca (ideiglenes), az Oktogon M, az Opera M és a Bajcsy-Zsilinszky út M megállókat. A terelt útvonalon közlekedő járatra a 72-es trolibuszok Szondi utca, Rippl-Rónai utca, Podmaniczky utca, Szinyei Merse utca, Izabella utca, Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca), Bajcsy-Zsilinszky út megállóiban, majd a 109-es járat Arany János utca M megállójában lehet felszállni.

  • Szeptember 15-én, szombaton este 21 órától üzemzárásig

o   a Gyöngyösi utca M irányában a Bajcsy-Zsilinszky út – Podmaniczky utca – Teréz körút – Oktogon – Andrássy út módosított útvonalon járnak, nem érintve a Bajcsy-Zsilinszky út M, Opera M és Oktogon M megállóikat. A módosított útvonalon közlekedő járatra a 109-es buszok Arany János utca M, a 72-es és 73-as trolibuszok Podmaniczky utca, a 923-as járat Aradi utca és a 979-es busz Vörösmarty utca megállójában lehet felszállni.

o   az Apor Vilmos tér irányában a Teréz körút – Nyugati tér – Bajcsy-Zsilinszky út módosított útvonalon járnak, nem érintve az Oktogon M, az Opera M és a Bajcsy-Zsilinszky út M megállókat. A terelt útvonalon közlekedő járatra a 979-es busz Vörösmarty utca, a 923-as járat Oktogon M és Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca), a 72-es trolibusz Bajcsy-Zsilinszky út, majd a 109-es busz Arany János utca M megállójában lehet felszállni.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a rendezvény idején is zavartalan legyen a forgalom. A változások okozta esetleges kellemetlenségek miatt ezúton is kérjük és köszönjük az arra közlekedők türelmét és megértését!

Budapest, 2012. szeptember 14.

Budapesti Közlekedési Központ