Közlemények

Forgalomkorlátozások és forgalmi változások a Genfest idejére Budapesten

Augusztus 31-e és szeptember 2-a, azaz e hét péntek és vasárnap között kerül megrendezésre a Genfest Budapesten. A rendezvény nagyobbrészt a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd, azonban a résztvevők felvonulása és a megrendezésre kerülő szentmise alatt forgalomkorlátozásokra és tömegközlekedési változásokra kell számítani a fővárosban.

A budapesti Genfestet augusztus 31-e, péntek és szeptember 2-a, vasárnap között rendezik meg. A rendezvény idején az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.

  • Augusztus 29-e, szerda és 31-e, péntek között a Stróbl Alajos utca Hungária körút és Százados út közötti szakaszát egyirányúsítják a Százados út irányában, továbbá ezen az útszakaszon csak a rendezvényre érkező autóbuszok várakozhatnak.
  • Augusztus 30-a, csütörtök és szeptember 2-a, vasárnap között a várakozóhelyek elkorlátozására kell számítani a Dózsa György út Verseny utca és Ifjúság útja közötti szakaszán, ahol az út két oldalán lévő parkolósávokban esetenként csak a Sportarénába érkezőket szállító autóbuszok várakozhatnak.
  • Szeptember 1-jén, szombaton este 17:30-tól 23 óráig a fesztivál részvevőinek felvonulására kerül sor. Ekkor gyalogosan átvonulnak a Sportarénából a Lánchídra és hídfőtereire, majd a programok végét követően több irányban hagyják el a területet. A Sportarénától 18 órakor induló felvonulás az Ifjúság útja és a Stefánia út félpályás zárása mellett a Városligeten keresztül a Hősök terére érkezik, ahonnan az Andrássy út és a József Attila utca teljes zárása mellett a résztvevők a Széchenyi térre, a Lánchídra és a Clark Ádám térre sétálnak várhatóan 20:30-as érkezéssel. Emiatt lezárják a Lánchidat, a Clark Ádám teret, valamint a József Attila utca, az Alagút utca, a Lánchíd utca és a Fő utca csatlakozó szakaszain sem lehet közlekedni. A 22:30-kor végződő lánchídi program után – a gyorsabb lefolyás érdekében – az ürítés több irányban, az Erzsébet tér, a Batthyány tér és a Lánchíd utca felé történik, ami miatt a József Attila utcában, a Bem rakparton és a Fő utcában, valamint a Lánchíd utcában és csatlakozó utcáikban további forgalomkorlátozások várhatóak hozzávetőleg 23 óráig.
  • A Genfest programsorozatát a szeptember 2-án a Szent István Bazilika előtt délelőtt 10:30 és délután 13 óra között megrendezésre kerülő szentmise zárja. Ekkor a környező utcákban lehet számítani forgalomkorlátozásokra, a Bajcsy-Zsilinszky út és a József Attila utca forgalmát azonban várhatóan nem korlátozzák.

A forgalomkorlátozások miatt a tömegközlekedésben is változásokra kell számítani szeptember 1-jén, szombaton. Módosított útvonalon közlekednek majd az 5-ös, a 7-es, a 7E jelzésű, a 16-os, a 20E, a 30-as, a 30A jelzésű, a 86-os, a 105-ös, a 109-es, a 115-ös, a 173-as, a 173E jelzésű autóbuszok, változik a 70-es, a 72-es, a 73-as, a 74-es, a 75-ös, a 76-ös, a 77-es, a 78-as és a 79-es trolibuszok közlekedése, csakúgy, mint a 4-es és a 6-os villamosoké. A változásokról a későbbiekben tudunk pontos tájékoztatást adni.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a rendezvény idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. A korlátozások okozta kellemetlenségek miatt ezúton is kérjük és köszönjük az arra közlekedők türelmét és megértését!

Budapest, 2012. augusztus 29.
Budapesti Közlekedési Központ

» Information in English »

Kategória: Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.