- Budapesti Közlekedési Központ - https://bkk.hu -

Augusztustól újabb 10 közös autóbusz-sávban lehet kerékpározni Budapesten

A „Budapest belső városrészének komplex kerékpárosbarát fejlesztése” című projektünk részeként a BKK közútkezelői hatáskörben az összes meglévő autóbuszsávot felülvizsgálta, melynek eredményeként 2012 augusztusában újabb 10 közös busz- és kerékpársávokat tudunk kijelölni – azokon a helyeken természetesen, ahol ez biztonságosan és a KRESZ előírásait betartva megtehető. Ha a program sikeres lesz, folytatni fogjuk.

Közös busz- és kerékpársávokat ott lehet kijelölni, ahol arra a szélesség, a forgalmi viszonyok, járatsűrűség, vagy sávhossz lehetőséget adnak. Az alapvető cél az, hogy a buszsáv ne képezzen indokolatlan akadályt, illetve többlet veszélyforrást a kerékpáros forgalom számára. Az út szélén vezetett buszsávok ugyanis ma sok helyen akadályt jelentenek a kerékpárral közlekedők számára, mivel a KRESZ – külön jelzés hiányában – tiltja a használatukat, miközben a buszsávtól balra lévő forgalmi sávban kerékpározni nem biztonságos. A többség a terelővonalon halad és konfliktus esetén jobbról és balról harapófogóba kerül, ez pedig a bicikliseken túl a buszsávban és a mellette fekvő forgalmi sávban haladóknak is veszélyforrást jelent.

A nemrég megváltozott szabályok szerint a kerékpározás olyan buszsávban már engedélyezhető, amely minimum 4,25 méter széles vagy ahol a csúcsidei buszforgalom nem éri el az óránkénti 30 buszt, vagyis az arra járó menetrendszerű járatok csúcsidei közös követési ideje több, mint 2 perc.

A Magyar Kerékpárosklubbal közös szakmai együttműködés kezdetén megígértük, hogy ahol lehet, megnyitjuk a buszsávokat a kerékpárosok számára. A programot a Mészáros utcai buszsáv kerékpárosok számára történő megnyitásával kezdtük és most közel 4650 méteren jelölünk ki közös busz- és kerékpársávot, 10 különböző helyszínen. A kék színű besorolást jelző táblán az autóbusz alá kerékpárt ábrázoló piktogram is kerül, illetve burkolatjelként is megjelenik majd a buszsávban kerékpáros piktogram.

Augusztus folyamán az alábbi közös busz- és kerékpársávokat jelöljük ki:

1. I-II. kerület, Fő utca (a Bem József tér és a Clark Ádám tér között), és Árpád fejdelem útja (a Zsigmond tér és a Bem József tér között),
2. V. kerület, József Attila utca és Széchenyi István tér,
3. V-XIII. kerület, Szent István körút (a Nyugati tér és Tátra utca között, onnan kerékpáros nyomként felvezet a Margit hídra),
4. VI. kerület, a Ferdinánd híd lehajtója az Izabella utca felé,
5. VI. kerület, Király utca (az Eötvös utca és a Teréz krt. között),
6. VII. kerület, Wesselényi utca (a Hársfa utca és az Erzsébet krt. között),
7. VII. kerület, Dohány utca (az Izabella utca és a Rottenbiller utca között),
8. VII. kerület, Damjanich utca (a Murányi utca és a Dózsa György út között kifelé),
9. XIII. kerület, Dózsa György út (a Szabolcs utca és a Vágány utca között a Hősök tere felé),
10. XI. kerület, Hengermalom út (a Szerémi út és a Budafoki út között a Duna felé).

Közös autóbusz- és kerékpársávok jelenleg az Etele út, a Megyeri út, a Dózsa György út egy-egy szakaszán és a Mészáros utcában találhatóak hozzávetőleg 1850 méter hosszban.

Elsőként a budai Fő utca kialakítása várható, amely a nem turisztikai célú kerékpáros igények kiszolgálására alternatív útvonalként helyettesíti a rakparti kerékpárutat. Ezzel együtt a Bem rakparton kerékpáros nyomot jelölünk ki a Jégverem utcától a Csalogány utcáig, így a gyalogosforgalom szempontjából legkritikusabb budai szakaszon tehermentesíthetjük a rakparti sétányt.

A kerékpáros és buszsávok helyszínei (térkép)

Kerékpárosok által is használható autóbusz forgalmi sáv jelzéseA program tapasztalatait a BKK értékelni fogja és ha beválik, további buszsávokat is megnyitunk a kerékpárosok előtt, melyek a fenti paramétereknek megfelelnek.

Kerékpározni azonban továbbra is csak azokban a buszsávokban szabad a KRESZ szerint, ahol azt piktogram jelzi (KRESZ: 117/c. ábra)!

Miért is jó ez?

Hogyan kell használni? Tájékoztató a buszsávok használói számára

Mind a buszvezetők, mind a kerékpárosok részéről – a szabályok betartásán túl – a kölcsönös türelem, a másikra figyelés és az együttműködés a legfontosabb szempontok a közös sávhasználat biztonsága érdekében.

Az alábbiakat ajánljuk a kerékpárral közlekedők és a buszvezetők figyelmébe, a balesetmentes közlekedés érdekében:

Buszvezetőknek:

Kerékpárosoknak:


Kapcsolódó dokumentum: