Híreink

Vízosztás a tömegközlekedőknek a napok óta tartó hőség miatt

A BKK és a BKV is igyekszik elviselhetőbbé tenni a tikkasztó hőséget utasai és dolgozói számára, ezért három forgalmas fővárosi csomópontban és három hajón osztunk vizet.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy utasainak és dolgozóink számára egyaránt elviselhetőbbé tegyük az utazást, a munkába jutást és a munkavégzést.  Kiemelt feladatot jelent a fokozott pálya- és felsővezeték karbantartás, a klímaberendezések folyamatos üzemeltetése, illetve a hőségben munkát végzők számára többlet védőital biztosítása.

A napok óta tartó hőség miatt a vízosztás sem maradhat el. Kollégáink a Blaha Lujza téren, az Örs Vezér terén, illetve a Széll Kálmán téren osztanak vizet, ezzel is enyhítve az utazóközönség szomjúságán. Ezen túlmenően munkatársaink három hajón (Lánchíd, Lágymányos és Budavár) is kínálnak vizet az utasoknak.

A hőkivetődések megelőzésére az – időjárás-előrejelzés alapján – operatívan szervezzük a vágányok hűtését is. Általában a BKV Zrt. locsolóautóival, saját kapacitásból, ütemterv szerint dolgoznak a szakembereink. Extrém meleg időjárás esetén, az adott helyzettől függően vesszük igénybe az FKF Zrt. járműveit, amelyek többségükben egyéb vonalainkon locsolják a síneket.

Az utazóközönség komfortérzetének növelése továbbra is kiemelt célunk a szolgáltatás nyújtásakor!

2012. július 4.

BKK, BKV Zrt.

Kategória: Híreink | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.