Híreink

Sorozatos szabálysértések miatt nem hosszabbította meg a vicces buszvezető munkaszerződését a BKV

2012 áprilisában nagy vihart kavart annak a buszvezetőnek az ügye, aki a 105-ös buszon viccesen mondta a megállókat, ugyanakkor engedély nélkül, a BKV belső szabályait megsértve nyilatkozott az ATV-nek. Akkor a BKK vezetője a buszvezetőt védelmébe vette, kifejezte, hogy számít a munkájára és arra kérte a BKV-t, hogy a járművezetőt a szabályok betartására hívja fel a munkáltatója. Azonban már akkor is jeleztük: a szabályok betartása minden munkavállaló kötelessége.

A jelzett munkavállaló munkaszerződése határozott idejű volt, mely nemrég lejárt. A BKV felelős forgalmi vezetői azt a döntést hozták, hogy nem kívánják szerződését meghosszabbítani, mivel azt az esélyt és jelentős közfigyelmet, amit a legutóbbi szabálytalan munkavégzése után kapott, a legkevésbé sem arra használta fel, hogy ezt követően munkáját példamutatóan végezze és bármilyen pozitív ügy szolgálatába állítsa. Ehelyett az érintett dolgozó szabálytalan munkavégzésével visszaélt a jelentős közfigyelemből és a közvélemény szimpátiájából eredő kivételes helyzetével.

Már az áprilisi esetet követően néhány nappal, április 21-én (amikor munkája közben rendszeresen az egyik kereskedelmi rádiónak adott interjúkat)  előfordult, hogy műszaki hibára hivatkozva kiállt az utasszállításból, ezzel járatkimaradást okozva a 105-ös vonalon. Amikor a szerelő a buszhoz ért, a járművezetőt nem találta a busz környékén, hosszas keresés után sem. A járművezető a szolgálati helyét engedély nélkül elhagyta, miközben épp a rádióban nyilatkozott.

Bár ezen eset után figyelmeztették, néhány napra rá mégis ismét súlyos szabálysértés történt: a járművezető elkésett a szolgálatából és emiatt akkor a 91-es busz vonalán okozva zavart az utasoknak. Mindezeken felül csak az ominózus áprilisi eset óta eltelt két hónapban a járművezető számos további alkalommal sértette meg a BKV belső utasításait, melyek betartását szigorúan megköveteljük minden járművezetőtől.

A fentieken túl fontos kiemelni, hogy a járművezetőről a BKV rendszeres belső sebességmérési ellenőrzései során két alkalommal készült bizonyító erejű felvétel: egyszer 50 helyett 65, majd egy másik alkalommal 69 kilométer/órás sebességgel közlekedett a buszával, amely súlyos, a forgalombiztonságot veszélyeztető szabálysértésnek minősül és önmagában emiatt már indokolt volt a BKV döntése.

Ha a BKV ilyen előzmények után meghosszabbította volna a járművezető munkaszerződését, azzal  nem csak veszélyes precedenst teremtett és a szabályszegés pártjára állt volna, hanem a tisztességgel és a szabályokat betartva dolgozó járművezetők felé is azt üzente volna: eltérő szabályok vonatkoznak a különböző munkatársainkra. Ez pedig nincs így. Mindezekre tekintettel a BKV Zrt. kiáll azon döntése mellett, hogy az érintett járművezető munkaszerződését nem hosszabbította meg, hiszen szabálysértései a forgalombiztonságot veszélyeztették és az utaskiszolgálásban jelentős hátrányokat, indokolatlan járatkimaradásokat okoztak. Kérjük, ezt mindenki mérlegelje, amikor a kérdésben véleményt alkot, és vegye figyelembe: a BKK vezetőjének intézkedése nyomán a járművezető kapott még egy esélyt. Nem élt vele, és halmozottan sértette meg a BKV belső szabályait.

Budapest,2012. június 21.

Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.

Kategória: Híreink | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.