Híreink

Közös autóbusz-kerékpársáv a Mészáros utcában

Közös autóbusz-kerékpársáv a Mészáros utcában (kiskép)

2012. február 24-e óta a kerékpárosok is használhatják a Mészáros utcai buszsávot, a besorolást jelző táblán az autóbusz mellett már egy kerékpárt ábrázoló piktogram is látható, a felfestések az időjárás függvényében legkésőbb március 31-ig ugyancsak elkészülnek.

Az út szélén vezetett buszsávok sok helyen akadályokat képeznek a kerékpárral közlekedők számára, mivel a KRESZ, külön jelzés hiányában, tiltja a használatukat, miközben a buszsávtól balra lévő forgalmi sávban kerékpározni nem biztonságos – különösen, amikor a buszsáv váratlanul megszűnik és sima forgalmi sávként megy tovább. A Magyar Kerékpárosklubbal kialakult szakmai együttműködés kezdetén ezért megígértük, hogy ahol lehet, megnyitjuk a buszsávokat a kerékpárosok számára.

A jelenlegi szabályok szerint a kerékpározás olyan buszsávban engedélyezhető, amely minimum 4,25 méter széles vagy, ahol a csúcsidei autóbuszforgalom nem éri el az óránkénti 30 buszt, vagyis az arra járó menetrendszerű járatok csúcsidei közös követési ideje több, mint 2 perc. A Mészáros utcai buszsáv szélessége 3,00 és 3,80 méter között változik, azonban az útvonal lejtős-kanyargós volta miatt a buszok úgysem haladhatnak 30 km/h sebességnél gyorsabban, a kerékpárok pedig a lejtők miatt általában elérik ezt a sebességet, így a buszoknak nem kell a kerékpárosokat megelőzniük.

Közös autóbusz- és kerékpársávok jelenleg az Etele út, az Október 23. utca, Megyeri út  és a Dózsa György út egy-egy szakaszán találhatóak, a közeljövőben pedig a Szent István körút Margit híd felé vezető oldalán, a József Attila utca Lánchíd felé vezető oldalán, valamint Budán, a Fő utcán is megnyílhatnak a buszsávok a kerékpárosok számára. A BKK 2012 során valamennyi buszsávot megvizsgálja, és ahol csak lehet, megoldást talál a kerékpárok közlekedésre, önálló kerékpársáv, közös autóbusz- és kerékpársáv kijelölésével, vagy a buszsáv középre helyezésével, hogy a buszsávok ne képezzenek indokolatlan akadályt a kerékpárosok számára.

Kategória: Híreink | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.