Híreink

Elindulhat az 1-es és 3-as villamosok fejlesztése: dönthet a Közgyűlés a projekt forrásbiztosításáról

1-es villamos

A városi közlekedésben betöltött fontos funkciójuk ellenére az 1-es és 3-as villamosvonalakon a műszaki állapotok az elmúlt években annyira leromlottak, hogy beavatkozás és fejlesztés nélkül a forgalom fenntartása a következő években veszélybe kerülne. Több vonalszakaszon 5-20 km/h sebességkorlátozás van érvényben, gyakoriak a vágánykivetődések miatti forgalmi zavarok. Ezért a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt projektként kezeli az érintett vonalak fejlesztését, mely a Kormány nemrég meghozott döntése nyomán európai uniós támogatással valósulhat meg.

„Az 1-es és 3-as villamos vonalak továbbfejlesztésének I. üteme, a budapesti körgyűrűs, kötöttpályás hálózat fejlesztésének részeként” című projekt megvalósítója a Kormány döntése értelmében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A beruházás keretében mindkét vonalon megteremtjük a teljes hosszban az akadálymentes közlekedés feltételeit a peronok átépítésével, megemelésével, rámpák és liftek építésével. A peronok lefedése a nagyobb csomópontokban megtörténik, illetve mindkét vonalon megvalósul a villamosok előnyben részesítése forgalomtechnikai eszközök segítségével.

Az 1-es villamos esetén az energiaellátás korszerűsítése mellett a Bécsi úti végállomás és a Puskás Ferenc Stadion között felújítjuk a villamospályát és a teljes infrastruktúrát, valamint sor kerül a két évtizede eredménytelenül ígért meghosszabbításra a jelenlegi Lágymányosi hídi végállomástól a hídon és a Budafoki úton át a Fehérvári útig. A 3-as villamos vonalán az energiaellátás részleges korszerűsítésén kívül a Bihari úti egyvágányú szakasz kétvágányúra épül át a zavarérzékenység csökkentése érdekében, valamint átépül és megújul a pálya a Mexikói úton, az Erzsébet királyné útja belső részén, a Fehér út mentén, az Élessaroknál és a Kőrösi Csoma Sándor úton. Az átépítésekkel a 3-assal egyes szakaszokon párhuzamosan közlekedő 28-as, 62-es és 69-es villamosok utasai is időt nyernek, hisz a sebességkorlátozások megszűnhetnek.

A projekt tervezett költségmegoszlása

Megnevezés

Bruttó költség
(milliárd Ft)
1-es villamosvonal meglévő szakasz felújítása
17,0
3-as villamosvonal felújítása
11,9
1-es villamosvonal meghosszabbítása
8,9
Tervezési és lebonyolítás
2,4
Mindösszesen
40,2

Mind az 1-es, mind a 3-as villamosvonal esetén a BKK döntése nyomán füvesített pályaszakaszok épülnek ki. Óbudán a Vörösvári úton a Rendelőintézet és a Flórián tér között, Újbudán a Lágymányosi híd budai lehajtójától a Fehérvári úti végállomásig, valamint Kőbányán a Liget tér és Szent László tér megállók között tervezünk ilyen pályát építeni.
A Kormány a 1160/2011. (V. 11.) számú határozatában jóváhagyta a projektet és annak Európai Bizottság felé történő benyújtását. Jelenleg folyamatban van a projekt támogatási szerződésének megkötése, melyhez szükséges a beruházás önrészének a biztosítása. A Fővárosi Közgyűlés elé 2011. június 22-én Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes által benyújtott előterjesztés elfogadása esetén a fővárosi önrész is rendelkezésre állhat a BKK számára a projekt indításához. A projektet az Európai Bizottság részéről minőségbiztosító JASPERS programiroda megfelelőségi nyilatkozata (completion note) is rövidesen megérkezik, ezzel a hivatalos brüsszeli nagyprojekt jóváhagyási eljárás is elindulhat.
A hosszú ideje tartó, a korábbi években hosszú időre megfeneklett előkészítési procedúra végéhez közeledve tehát a Budapesti Közlekedési Központ a beruházás projektgazdájaként végre elérte a támogatás odaítélését és így elkezdheti a fejlesztés megvalósítását. Ennek első lépése a már meglévő hatósági engedélyek alapján a részletes kiviteli tervek elkészítése lesz, amelyet az Európai Bizottság jóváhagyási eljárásával párhuzamosan fogunk végezni. Terveink szerint a beruházás kivitelezése 2012-ben megkezdődhet. Elsőként az 1-es villamos óbudai és Árpád hídi szakasza fog megújulni, a munka a Hungária körúton folytatódik majd. A teljes projekt várhatóan 2014 végén fog befejeződni, ennek az is oka, hogy a brüsszeli jóváhagyásig csak a felújítási jellegű műszaki tartalmak kivitelezése kezdhető meg.

Az 1-es és a 3-as villamos vonalára új, alacsonypadlós járművek is kerülhetnek a következő években, amelyek a régi Tatra (T5C5) és Hannoveri (TW6000) kocsikkal vegyesen közlekednek majd. A járműcsere érdekében a BKK külön projektet indított, amelynek révén – ha a projekt támogatást nyer – az 1-es és a 3-as mellett a Budai Fonódó járatokra, a terveink szerint néhány éven belül a pestszentlőrinci Gloriett lakótelepig meghosszabbodó 42-esre, valamint a legforgalmasabbnak számító 2-es, 14-es, 18-as, 47-es, 49-es és 50-es vonalakra, továbbá számos trolibusz viszonylatra is új kocsik érkezhetnek. A járműprojekt indítására azért is került sor, mivel külön-külön minden egyes infrastruktúra beruházás mellett néhány darab villamost értelmesen beszerezni nem lehetne.

Az 1-es és 3-as villamosok fejlesztésére irányuló beruházás a BKK egyik legfontosabb projektje, mely a BKV műszaki lemaradottságának csökkentését túl a tömegközlekedés versenyképességének javításához is érdemben hozzájárulhat a vonalak gyorsításával, szolgáltatási színvonaluk javításával és a budai átvezetéssel. A következő időszakban a BKK honlapján a projekt műszaki részleteiről további tájékoztatást adunk.


Kapcsolódó oldalunk:

Kategória: Híreink | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.