A 109-es buszok teljes üzemidős közlekedése

A 2008-ban beindult 109-es viszonylat üzemideje egy év elteltével a hétvége mellett kiegészült a hétköznap esti órákkal. A 9-es és 206-os viszonylatok összekötésével létrehozott járat az utasok körében népszerű lett, az új szakaszon átutazók száma folyamatosan növekedett.  A pozitív tapasztalatok alapján a 109-es viszonylat hétköznapi teljes üzemidős közlekedésének lehetőségét is megvizsgálta a BKK Zrt. A vizsgálat eredménye szerint a Bajcsy-Zsilinszky úton déli irányú buszsáv kijelölésével, valamint a Podmaniczky utca – Teréz körút csomópontban kisebb forgalomtechnikai korrekcióval a módosítás megvalósítható. A kialakítandó új buszsávban és az ellenkező irányú útpályán lehetőség nyílik a kerékpárosok közlekedésére is, így a jelenlegi, járdán vezetett kerékpárúthoz képest javulhatnak a kerékpárosok közlekedésének feltételei is.  A Kőbánya alsó vasútállomás és Óbuda, Bogdáni út között minden nap teljes üzemidőben közlekedő viszonylat ezentúl a 109-es helyett a 9-es jelzést viseli, így a 109-es számjelzés, valamint a 206-os autóbusz megszűnik.  Az egész napos kapcsolattal a 86-os buszok déli irányú, Margit híd előtti zsúfoltsága is csökkenhet azáltal, hogy az M2-es metró felé utazók nem csak a 86-ost vehetik igénybe a Pacsirtamező utca térségében, így a terhelés kiegyenlítettebb lehet a korábbi állapothoz képest.
A módosítás
előnyei hátrányai
+ a jelenleg minden este és hétvégén létező közvetlen kapcsolat minden nap hajnaltól késő estig elérhetővé válik Kőbánya, Józsefváros, Újlipótváros és Óbuda között - megszűnik a Nyugati pályaudvarnál a buszfordulóban található felszállási hely, hasonlóképpen a Madách Imre téren nem lehet többé Kőbánya felé felszállni
+ Óbuda felől a Belváros átszállás nélkül közelíthető meg hétköznap is egész nap - a közúti torlódások hatása némi többlet-zavarérzékenységet okoz a városhatár felé vezető ágakban
+ a 86-os járat zsúfoltsága csökkenthető az által, hogy az M2 metró egy másik vonallal is elérhetővé válik  
+ nem különböző helyről indulnak az autóbuszok Óbuda és Kőbánya felé a Nyugati pályaudvarról, ill. a Deák Ferenc tértől  
Megnevezés: A 109-es autóbusz közlekedtetése hétköznap, teljes üzemidőben
Bevezetés tervezett időpontja: 2012. december
Érintett térség: Kőbánya, Bajcsy-Zsilinszky út, Óbuda
Érintett viszonylatok: 9-es, 109-es, 206-os autóbuszok
Változás rövid leírása: A 109-es autóbusz üzemidejének kiterjesztése hétköznapokra, a jelenlegi 9-es és 206-os viszonylatok megszüntetése
Útvonal: A 109-es autóbusz jelenlegi útvonalán 9-es számjelzéssel közlekedik
Megállóhely: Új megállóhely nem létesül, a 109-es által korábban csak hétvégén kiszolgált megállóhelyek hétköznap is elérhetőek.
Üzemidő: Hétköznap is teljes üzemidőben közlekedik, tehát a korábbi 9-es és 109-es és 206-os együttes üzemidejét fedi le.
Követési idő: A 109-es mai üzemidejében azzal megegyező követéssel, hétvégén 10, hajnalban és este 20 percenként, a 9-es és 206-os üzemidejében a 206-os követésével, reggel 6-7, napközben 10, délután 8-9 percenként közlekedik.
A változást kiváltó előzmények: A 109-es viszonylat 2008-as beindulását követően egy évvel az addigi kizárólag hétvégi üzem a hétköznap esti órákra is kiterjesztésre került. A 9-es és 206-os viszonylatok összekötésével létrehozott járat az utasok körében népszerű lett, az új szakaszon átutazók száma folyamatosan növekedett.
Szakmai indoklás A pozitív tapasztalatok alapján a 109-es viszonylat hétköznapi teljes üzemidős közlekedtetési lehetőségét is megvizsgálta a BKK Zrt. A vizsgálat eredménye szerint a szolgáltatás bővítése menetrendi módosítással, a Bajcsy-Zsilinszky úton déli irányú buszsáv kijelölésével, valamint a Podmaniczky utca – Teréz körút csomópontban kisebb forgalomtechnikai korrekcióval végrehajtható. A buszsávban és az ellenirányú útpályán lehetőség nyílik a kerékpárosok közlekedésére is, így a jelenlegi, nehézkesen megközelíthető, járdán vezetett kerékpárút mellett jobb feltételek közepette haladhatnak a kerékpárosok a Bajcsy-Zsilinszky úton.
Várható eredmények: A nagyobb területet feltáró, a lakosság körében kedvező fogadtatást nyert 109-es autóbusz ezentúl 9-es jelzéssel hétköznap teljes üzemidőben ad közvetlen belvárosi kapcsolatot mind Kőbánya, mind Óbuda felől.Az időben változó hálózati kialakítás háromviszonylatos rendszere (9, 109, 206) helyett átláthatóbb és minden napszakban a bővebb elérést nyújtó szolgáltatás működik.  Az egész napos kapcsolattal a 86-os buszok déli irányú, Margit híd előtti zsúfoltsága is csökkenhet azáltal, hogy az M2-es metró felé utazók nem csak a 86-ost vehetik igénybe a Pacsirtamező utca térségében, így a terhelés kiegyenlítettebb lehet a korábbi állapothoz képest. 
Az előkészítésben részt vevő szervezetek: A BKK-n kívül más szervezet nem vett részt az előkészítésben.
Észrevétel beküldésének határideje: 2012. október 19.
   
A 109-es autóbusz útvonala
A 109-es autóbusz útvonalaA 109-es autóbusz útvonala
 

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.