A 194-es és 198-as viszonylat útvonal-módosítása

A 194-es autóbuszok Gloriett lakótelep végállomás felé jelenleg kitérőt tesznek a Besence utcai ipartelep felé, mellyel a lakótelepre eljutni kívánók utazási ideje hosszabb az indokoltnál, az alacsony forgalmú Besence utcában pedig a szükségesnél több jármű közlekedik.

194-es járat utasainak utazását úgy kívánjuk meggyorsítani, hogy a járatok útvonalát egyszerűsítjük. A Besence utca és a Közdűlő utca forgalmát a térségben alacsony kihasználtsággal közlekedő 198-as viszonylat útvonalának módosításával tervezzük kiszolgálni a jövőben.

A módosításra két változatot dolgoztunk ki, melyekről kérjük utasaink szíves véleményét.

Mindkét változat szerint a 194-es autóbuszok útvonala Gloriett lakótelep felé annyiban módosulna, hogy a mai Méta utca – Besence utca – Közdűlő utca kerülőt a járatok elhagynák, ehelyett a Pozsony utcából egyenesen az Ipacsfa utcába hajtanának. Az utca elején kialakítható egy új megállóhely, ebben állnának meg a mai Méta utcában található, Ipacsfa utca elnevezésű megálló helyett.

Ezzel együtt a 198-as járatok Rákoscsaba-Újtelep felé a mai Méta utcai egyenes vonalvezetés helyett betérnének a Besence utca – Közdűlő utca – Ipacsfa utca – Tövishát utca – Goroszló utca útvonalra, ezzel mind az ipartelepet, mind a lakótelepet hatékonyabban kiszolgálva.

A második változat szerint a 194-es járatok a Pozsony utcából a Méta utcára balra kanyarodnának ki, és az első változat szerinti hurokútvonalat éppen fordított irányban tennék meg, a Méta utcáról a Goroszló utcába kanyarodnának, majd a végállomás érintése után a Tövishát utca – Ipacsfa utca útvonalon jutnának vissza a Pozsony utcához.

Az első változat szerint az ipartelepet a jövőben a 198-as járatok érnék el a Dél-pesti autóbuszgarázs felől, ahol átszállási lehetőség van az 54-es, 55-ös, 84E, 89E és 294E vonalakról.

A második változat szerint a 198-as buszok a Dél-pesti autóbuszgarázs felé is betérnének mind a lakótelepre, mind az ipartelepre, így az ipartelep megközelítése több irányból, többek között Rákoscsaba-Újtelep felől lehetségessé válna, mivel a 194-esről és a gyáli-pestszentlőrinci járatokra való átszállással is el lehetne jutni az ipartelepre és a Határ út M-hoz.

Kérjük, észrevételeik megfogalmazásakor jelezzék, hogy melyik változatot tartják kedvezőbbnek, és lehetőség szerint választásuk okait is szíveskedjenek megadni.

Megnevezés: A 194-es vonal hurokútvonalának egyszerűsítése, a 198-as útvonalának módosítása
Bevezetés tervezett időpontja: az infrastruktúra feltételek teljesülésével, várhatóan 2013. III. negyedévében
Érintett térség: Pestszentlőrinc, Gloriett lakótelep és a Besence utca , Közdűlő utca térsége
Érintett viszonylatok: 194-es, 198-as autóbuszok
Változás rövid leírása: A 194-es viszonylat hurokútvonala rövidebbé, egyszerűbbé válik, míg a 198-as járatok érintik a Közdűlő utcát két változat szerint.
Útvonal: 1. változat A 194-es a Gloriett lakótelep felé a Pozsonyi utcából nem kanyarodik jobbra a Méta utcába, hanem egyenesen az Ipacsfa utcába halad, majd onnan balra a Tövishát utcába kanyarodik. Innen az eredeti útvonalán halad tovább, a Gloriett lakótelep végállomásig, majd tovább a Goroszló utca – Méta utca – Pozsonyi utca útvonalon Határ út M végállomás felé.

A 198-as a Dél-pesti autóbuszgarázs végállomástól indulva a Méta utcán halad, majd jobbra kanyarodik a Besence utcába, innen a 194-es mai útvonalát követve a Közdűlő utca – Ipacsfa utca – Tövishát utca – Goroszló utca útvonalon éri el a Sallai Imre utcát, ahova jobbra kanyarodva éri mai útvonalát. Innen változatlan útvonalon halad Rákoscsaba-Újtelep felé. Ellenkező irányban az útvonala változatlan.

2. változat A 194-es a Gloriett lakótelep felé a Pozsonyi utcából nem kanyarodik jobbra a Méta utcába, hanem egyenesen az Ipacsfa utcába halad, majd onnan balra a Tövishát utcába kanyarodik. Innen az eredeti útvonalán halad tovább, a Gloriett lakótelep végállomásig, majd tovább a Goroszló utca – Méta utca – Pozsonyi utca útvonalon Határ út M végállomás felé.

A 198-as Rákoscsaba-Újtelep, Tóalmás utca felé az 1. változat szerinti útvonalon halad, azonban a Dél-pesti autóbuszgarázs felé is érinti a Gloriett lakótelepet, a Sallai Imre utcából a Goroszló utca – Tövishát utca- Ipacsfa utca – Közdűlő utca – Besence utca útvonalon éri el a Méta utcát, ahova balra kanyarodik, majd innen éri el a végállomást.

Megállóhely: 1.változat: A 194-es viszonylat a Gloriett lakótelep felé nem érinti a jelenlegi Ipacsfa utca, Besence utca, Besence utca 9, Ipacsfa utca (Közdűlő út) megállóit, helyette az Ipacsfa utca Méta utcai torkolatában kialakítandó új megállóhelyen áll meg. A Határ út M felé a megállóhelyei változatlanok.

A 198-as Rákoscsaba-Újtelep felé nem érinti a Besence utca és Ipacsfa utca megállókat, helyettük a Besence utcába történő bekanyarodás után közvetlenül létesítendő új megállóban áll meg, ezt követően a 194-es jelenlegi Besence utca 9., Ipacsfa utca (Közdűlő utca), Tövishát utca, Gloriett lakótelep és Kele utca megállójában áll meg. A Dél-pesti autóbuszgarázs felé megállóhelyei változatlanok.

2.változat: A 194-es viszonylat a Gloriett lakótelep felé nem érinti a jelenlegi Ipacsfa utca, Besence utca, Besence utca 9, Ipacsfa utca (Közdűlő út) megállóit, helyette az Ipacsfa utca Méta utcai torkolatában kialakítandó új megállóhelyen áll meg. A Határ út M felé a megállóhelyei változatlanok.

A 198-as járatok Rákoscsaba-Újtelep felé az 1. változatban ismertetett megállókban állnak meg, azonban a Dél-pesti autóbuszgarázs felé nem érintik a jelenlegi Ipacsfa utca és Besence utca megállókat. Helyettük a Tövishát utcában újonnan kialakítandó új megállóban (a mai Gloriett lakótelep végállomási megállóhellyel szemben). a mai Tövishát utca elnevezésű megállóval szemben kialakítandó új megállóban, a Közdűlő utcában, a mai Ipacsfa utca (közdűlő utca) elnevezésű megállóval szemben, a Besence utcában a Besence utca 9. elnevezésű megállóval szemben, valamint a Méta utca kereszteződése előtt kialakítandó új megállóban állnak meg.

Üzemidő: Mindkét viszonylat üzemideje változatlan.
Követési idő: Mindkét viszonylat követési ideje változatlan.
A változást kiváltó előzmények: A 194-es sűrűn közlekedik, így a Besence utcai ipartelep kiszolgálása miatt viszonylag sok járműre van szükség. A szakasz érintése továbbá a lakótelep utasainak menetidő-veszteséget okoz. Az ipartelep forgalmi igényeinek kiszolgálására a jelenleg Méta utcában közlekedő, ritkább és kisebb forgalmat bonyolító 198-as is megfelelő.
Szakmai indoklás A 194-es járaton szükséges sűrítés jelentős teljesítmény-növelés nélkül vezethető be, ha a kis forgalmat jelentő Besence utcai szakaszt a kisebb kapacitást mozgató 198-as viszonylat szolgálja ki. A Gloriett lakótelep utasai 2-3 perccel rövidebb menetidővel juthatnak úti céljukhoz, a Besence utcai ipartelep utasai pedig új utazási irányokban vehetik igénybe a közösségi közlekedést, Rákoscsaba-Újtelep felé közvetlen kapcsolat áll rendelkezésükre, míg a Határ út felé átszállással juthatnak el. A lakótelep és az ipartelep utasainak száma közötti, előbbiek javára meglehetős különbség indokolja a vonalvezetések módosítását, részben egyszerűsítését.
Várható eredmények: A 194-es hurokútvonalának rövidülésével, az ipartelepi szakasz elhagyásával a Gloriett lakótelep elérése gyorsabbá válik, a vonalon kevesebb jármű közlekedtetésével is változatlan követési idő biztosítható, illetve azonos járműszámmal sűrítés vezethető be.

A 198-as viszonylat ipartelepre és a sűrűn lakott Gloriett lakótelep érintése révén több utasnak jelenthet közvetlen eljutási lehetőséget.

Javasolt helyettesítő eljutási lehetőségek: A Határ út M felől a Besence utcai ipartelep közvetlen elérése megszűnik, azonban a 84E, 89E, 294E gyorsjáratok Szentlőrinci úti megállójától néhány perces sétával elérhető a 198-as viszonylat végállomása, illetve a 2. változat megvalósulása esetén a Gloriett lakótelepen való átszállással a 194-es és a 198-as járatokkal szintén elérhető marad. A Besence utcából a Határ út M felé a 198-as járattal, majd a Gloriett lakótelepen a 194-esre való átszállással lehet eljutni.
Az előkészítésben részt vevő szervezetek: A BKK-n kívül nincsenek az előkészítésben részt vevő szervezetek.
Észrevétel beküldésének határideje: 2013. február 15.


Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.