436 favázas, kéttengelyes nosztalgiavillamos

A 436-os villamost 1913-ban gyártották Budapesten, és utoljára 1980-ban rótta az utcákat, mielőtt nyugdíjazták. A járművet az 1950-es években a férőhely növelése érdekében egy másik, azonos típusú kocsival állandó jelleggel összekapcsolták, elektromos alkatrészeiket „megfelezték”, ezért úgynevezett ikerkocsiként közlekedett tovább. Leállítása után mintegy tíz évig tárolták, majd 1987-re a gyártáskori állapotának megfelelően felújították. A 2000-es évek közepéig a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban állították ki, azóta a nosztalgiaflotta tagjaként szolgálja a régmúlt, valamint a közlekedés szerelmeseit.

611 favázas nosztalgiavillamos

Az S típusú favázas villamost 1908-ban gyártotta a Schlick gyár. A típus gyártásába később az aradi Weitzer gyár, majd a Ganz is bekapcsolódott. Összesen 130 S típusú kocsi készült a fővárosi közlekedés számára. A második világháború végéig csak nagyon kevés korszerűsítést végeztek a villamoson: a válaszfalnál és az ezekkel szemben lévő keresztüléseket kiemelték, de végül visszaépítették. Ezenkívül egy 1934. évi rendelet alapján a befelé nyíló kétszárnyú ajtókat lefelé nyíló elzárórácsokra cserélték. Az 1950-es években a megnövekedett forgalom szükségessé tette, hogy ikerkocsikká alakítsák a flotta egy részét, és számos szerelvény korszerűbb motort kapjon. A gyönyörű állapotú 611-es számú kocsi 1975-ben a bontás elől menekült meg, 1987-re pedig az eredeti formáját is visszanyerte. Az egyik legszebb nosztalgiavillamos több vonalon is felbukkan időről időre, hogy megörvendeztesse az utasokat.

2624 acélvázas, kéttengelyes nosztalgiavillamos

Az eredetileg 270-es pályaszámú villamos favázzal és acélkerettel készült Budán, 1906-ban. Bár ez a nosztalgiajármű a flotta legidősebb tagja, mégis a legfiatalabbnak látszik, hiszen az 1970-es évek forgalmi állapotának megfelelően újították fel. Érdekessége, hogy 1959-ben acélvázassá alakították, majd 1984-ben Amszterdamba került, ahol magántulajdonú járműként közlekedett. 2004-ben érkezett vissza Magyarországra. 2005-ben, a budapesti villamosközlekedés 125. évfordulójára felújították. 2012 novemberében közlekedett először utasokkal, és azóta is sok örömet szerez a közlekedés és a régmúlt szerelmeseinek.

Ikarus 180 csuklós autóbusz

Az Ikarus 180 típusú autóbusz az Ikarus gyár első sorozatban gyártott csuklós autóbusztípusa. A jármű prototípusa 1961-ben mutatkozott be a Budapesti Nemzetközi Vásáron, bár az ott kiállított kocsi – megfelelő hajtáslánc hiányában – még nem volt üzemképes. Az Ikarus 180-as autóbuszból összesen 416 darab közlekedett a fővárosban, azonban különböző változatait szovjet, keletnémet, román, bolgár, lengyel, egyiptomi, iraki, tunéziai és mongol városokba is exportálták. A sorozatgyártást 1974-ben fejezték be. Az utolsó Ikarus 180-as autóbuszok 1980 januárjáig közlekedtek Budapesten, akkor „nyugdíjazták” őket. Érdekesség, hogy az Ikarus gyár 50 000. legyártott autóbusza is éppen egy Ikarus 180-as volt, illetve hogy a 40 ülőhelyes buszban még a kalauznak beépített ülés is látható. Az Ikarus 180-as ma már a menetrend szerint közlekedő budapesti nosztalgiajáratok állandó tagja, mely gyönyörű útvonalon szállítja az utasokat.

Ikarus 630 Cabrio nosztalgiabusz

A 38 férőhelyes kabrió Ikarus 630-as autóbuszból a világon ez az egyetlenegy darab létezik. Az Ikarus 630-as típust 1959–1971 között gyártották. A nyitott változatokat az egykori Fővárosi Autóbusz Üzem (FAÜ) 1962-ben és 1963-ban készítette Ikarus 620-as alvázak felhasználásával. Az Ikarus 620-as és 630-as között csak a karosszériában volt eltérés. Az autóbuszt 8276 köbcentiméteres, 146 lóerős (107 kW) Csepel motor hajtja. Az 1971-es évjáratú busz az egykori NDK-ban szolgált. Egy hazai gyűjtő Cottbusban talált rá, majd teljes restaurálásakor kabrióvá alakították, és ekkor került rá az egykori FAÜ-fényezés is. A jármű motorja és sebességváltója is eredeti. Miután Magyarországra került, hosszú ideig magánkézben volt, végül 2017-ben a BKV Zrt. megvásárolta, hogy a Budapesten közlekedő nosztalgiaflottáját színesítse vele.

Hófehérke nosztalgiahajó

A Hófehérke hajó 1895-ben épült Újpesten, a Schoenichen–Hartmann Hajógyárban. A motorhajót eredetileg Margitszigetnek keresztelték, majd amikor az MFTRT tulajdonába került, XXXI-es számú csavargőzösre változtatták. Legelőször 1920-ban, később 1957–58-ban és 1977-ben építették át, de idővel sok kisebb fejlesztésen is átesett: legutóbb 2003-ban kapott új, korszerű motort. A hajónak több kisebb társa és testvérhajója is volt, de az idők folyamán ezeket leselejtezték. A Hófehérke nevet az 1957–58 közti átépítés időszakában kapta, melyet azóta is büszkén visel.