Híreink

Ismét keressük az év BKK ellenőrét

A BKK idén is meghirdeti a tavalyi évben nagy sikert aratott Az év jegyellenőre versenyt. A Budapesti Közlekedési Központ ügyfelei, vagyis az utasok segítségével keresi 2016 legjobb jegyellenőreit. A jelöltekre 2017. március 6-áig lehet szavazni a BKK Facebook-oldalán.

A Budapesti Közlekedési Központ az ügyfelek segítségével keresi 2016 legjobb jegyellenőreit. A hat jelöltről bemutatkozó videó készült, amelyeket 2017. február 27-én (hétfőn) tesznek közzé a BKK Facebook oldalán, félóránként kerül fel új film. A jelöltekre 2017. március 6-án (hétfőn), 12 óráig lehet szavazni a közlekedésszervező cég közösségi oldalán. Az Év Jegyellenőre 2016 cím elnyerésében az a jegyellenőr részesül, aki a legtöbb szavazatot kapja az ügyfelektől.

A jelöltek kiválasztása belső szakmai ajánlás, és az egész éves teljesítményük alapján történt. A filmekben szereplő jegyellenőrök 2016-ban végig egyenletesen jó teljesítményt nyújtottak, de a kiválasztás során a teljesítménymutatókon kívül a BKK figyelembe vette a beérkezett utaspanaszok számát is. A versenyben részt vevő hat ellenőr mind különböző személyiség, egy azonban közös bennük: munkájukat a BKK értékrendje szerint kifogástalanul végzik, amit az ügyfelek eddigi visszajelzései is igazolnak.

Aki szavazni szeretne az a BKK Facebook oldalán az általa támogatott jelölt filmje alatt, a tetszik gombbal megteheti. A szavazásban résztvevők között 20 darab plüssvillamost sorsol ki a BKK.

A játékról további információk a http://bkk.hu/ev-ellenore-2016/ oldalon olvashatók.

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.