Közlemények

A rakpartok lezárása várható a Duna vízszintjének emelkedése miatt

Rakpart lezárás
A rakpartok lezárása várhatóA rakpartok lezárása várható
 

A Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai folyamatosan figyelik a Duna vízállását annak érdekében, hogy a lehető legtovább forgalom alatt lehessen tartani a budai és a pesti alsó rakpartot. Hétfőn várhatóan a késő délutáni órákban kerülhet sor a rakpartok – a már korábban elkészített tervek szerinti – első szakaszos lezárására.

Az elmúlt évek tapasztalata alapján a rakpartok első, részleges lezárását 640 cm-es Duna vízállásnál kell megtenni. Már ennél alacsonyabb vízállásnál is megjelenhetnek vízfoltok a rakparton, hiszen a víznyelőkből fel-fel törhet a víz az útpályára, azonban a folyamatos forgalmat ez még nem zavarja. A forgalombiztonság növelése érdekében ezért 2011. január 16-án 19 órától a budai oldalon a Margit hídtól az Árpád híd irányában, míg a pesti oldalon a Parlament és a Margit híd között 30 km/órás sebességkorlátozás került bevezetésre. Kérjük a járművezetőket, hogy a saját és mások biztonsága érdekében a kijelölt sebességkorlátozást tartsák be.

A hajnali óráktól az FKF Zrt. útellenőrei folyamatosan figyelik a rakpartokat mind a pesti, mind a budai oldalon és amennyiben a vízszint átlépi a kritikus szintet, azonnal jelzik a kezelő Fővárosi Önkormányzat munkatársának, aki ezután elrendeli először a részleges, majd szükség esetén a teljes lezárását a rakpartoknak.

A vízügyi szolgálat tájékoztatása alapján a Duna vízállása várhatóan hétfő délutánra vagy estére éri el azt a szintet, amikor a rakpartok részleges lezárását el kell rendelni.

Megkérjük a rakparton parkoló járművek tulajdonosait, hogy a gépjárműveiket szállítsák biztonságos helyre.

A BKK és az FKF Zrt. munkatársai különös figyelmet fordítanak arra is, hogy ne csak a rakparti lehajtónál, hanem a rakpartok környékén, több csomópontban is kapjanak az autósok tájékoztatást forgalomirányító jelző és információs táblák útján a rakpartok lezárásáról.

Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy a rakpartok várható lezárása, valamint az uniós elnökséghez kapcsolódó forgalmi korlátozások miatt torlódások várhatóak. Ennek csökkentésére javasoljuk a tömegközlekedési járművek igénybevételét.

Budapest, 2011. január 17.

Budapesti Közlekedési Központ

A bejegyzés kategóriája: Közlemények
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.