Híreink

Új sínek idén és felújítás néhány éven belül: az M3-as vonal rövid és hosszú távú üzembiztonsága érdekében is folyik a munka

Az M3-as metróvonalon az M2-es vonal 2004-2007 között végrehajtott rekonstrukciójához hasonlóan az elkövetkező években megkezdődhet a felújítás. A vonal legrégebbi szakasza 1976 óta üzemel, de a legújabb szakaszon is 23 éve futják köreiket a szerelvények. A műszaki állapotok olyan mértékben leromlottak, hogy a rekonstrukcióig hátralevő, az uniós források megszerzéséhez, jóváhagyásához szükséges néhány évben már csak jelentős korlátozásokkal tudnánk biztonságosan üzemeltetni a vonalat, ezért haladéktalanul megkezdjük a leginkább elhasználódott sínszálak cseréjét, amelyek pontos helyszíneit szakértői vizsgálat alapján határoztuk meg. Ez a síncsere még nem a teljes rekonstrukció része, a munka a vonal biztonságos közlekedésének fenntartásához szükséges. A BKK és a BKV egyidejűleg már dolgozik egy olyan európai uniós nagyprojekt előkészítésén, mely az M3-as vonal járműparkjának megújítását és a vonal teljes infrastrukturális felújítását célozza, erre azonban csak a 2014-ben kezdődő hét éves uniós finanszírozási időszakban látunk lehetőséget, addig a – 2010 előtt még csak el sem kezdett – tervezési, előkészítési munkákat végezzük el.

Ellenőrzés és intézkedések

  • Az M3-as metróvonal sínállapot ellenőrzésével megbízott vállalkozó vizsgálati anyagában összesen mintegy 49 kilométer sínszál cseréjét irányozta elő 2012 áprilisában. Ezen mennyiség cseréjével a járműforgalom – a tervezett rekonstrukcióig – a jelenlegi feltételek mellett üzemeltethető. Természetesen, ez csak abban az esetben igaz, ha az időközben rendszeresen végzett mérések során nem jelentkeznek újabb hibák, valamint időben megtörténnek a szintén előírt sínfej-kezelések (csiszolások) is, melyeket a BKV végez.
  • A BKV Zrt. munkatársai jelenleg is folyamatos mérésekkel ellenőrzik a sínek állapotát. A hagyományos ultrahangos és örvényáramú méréseken kívül, kísérleti szakaszon egy új, mágneses anyagvizsgálati alapon nyugvó eljárást is kipróbálunk, amelynek eredményei bíztatóak. Ezzel az eljárással egy mérésen belül a sínszál teljes keresztmetszete vizsgálható, továbbá várhatóan előre jelezhetők az anyagban lévő feszültségek, így prognosztizálhatók a hibahelyek is. Az eljárás gyorsabb és egyszerűbben végezhető, mint a hagyományos technológiával végzett mérések.
  • Valamennyi szakágra kiterjedően szakértői bejárásokat, ellenőrzéseket végeztünk, illetve olyan szakmai jelentések készültek és készülnek folyamatosan, amelyek alapján tervezzük a rövidtávú beavatkozásokat, illetve a rekonstrukció műszaki tartalmát is. Az egyes szakágak vonatkozásában már jóváhagyott tervvel (pl. főszellőzési rendszerterv), illetve diszpozíciós tervvel rendelkezünk.
  • A külső szakértők által elkészített technológia alapján folyamatosan végezzük az elöregedett orosz járművek műszaki auditját és végrehajtjuk az ezek alapján szükséges beavatkozásokat, illetve – szintén külső tanúsítóintézet bevonásával – elkészült a járművek elektromos rendszerének felmérése, amelynek alapján intézkedési terv készült, amelyet végrehajtunk. Ez egyes, üzemeltetési kockázatot jelentő kisebb alkatrészek korszerűbbre történő cseréjét, egyes karbantartási folyamatok felülvizsgálatát jelenti a mindennapi gyakorlatban.

Új sínek beszerzése

  • A BKV Zrt. 15 kilométer sínszál beszerzésére indított közbeszerzési eljárást 2012. negyedik negyedévben. Az eljárást öt – egyenként 3000 méteres – szakaszra bontotta az illetékes szakterület, annak érdekében, hogy a kisebb mennyiségre vonatkozó gyors beszerzés még 2012-ben lebonyolítható legyen. Az első, mintegy 2553 méteres tételre a szerződést megkötöttük, a beszállítás nagyrészt még 2012-ben megtörtént, a síncserék előkészítés alatt állnak. A cserék elvégzéséhez szükséges még néhány kapcsolószer alkatrész, ezek beérkezése néhány héten belül várható. A feladatot saját kapacitásából végzi el a BKV; természetesen a veszélyesebbnek ítélt hibahelyek kezelése élvez elsőbbséget.
  • A szerződés további négy tételének közbeszerzési elbírálása is megtörtént, a vállalkozási szerződést várhatóan február elején kötjük meg. Terveink szerint a vállalkozó a megrendelt mennyiséget április végéig leszállítja. A sínszálak beépítését szintén saját kapacitásból végzi a BKV – ezt a mennyiséget 2013 év végéig tudjuk cserélni.
  • A MÁV által értékesíthetőnek ítélt 15 600 méter sín megvásárlásával kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV segítségével megállapodás jött létre, munkatársaink meg is nézték a felkínált síneket, amelyek megfelelőek és beépíthetőek, 80 km/h sebességgel használtatóak. A MÁV által kb. 120 millió forintra prognosztizált vételár kedvezőnek ítélhető, de annak pontos meghatározásához külső szakértő által végzett értékbecslés is szükséges, amit – vételi szándékunk mellett – kezdeményeztünk a MÁV-nál. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – a MÁV-tól kiépített sínek tulajdonosi jogai felett rendelkezőként – ez alapján fogja meghatározni a végleges vételárat és utána kezdődhet a sínek felhasználása .
  • A használt sínek beépítését saját kapacitásból nem tudja elvégezni a BKV, ezért közbeszerzési eljárást indítunk 34 kilométernyi sínanyag beépítésére (a 15 kilométer saját kapacitású beépítésen kívül ennyi szükséges az összesen 49 kilométerhez). A műszaki diszpozíció összeállítása elkészült, a közbeszerzési kiírás rövidesen megjelenik.

Teljes infrastruktúra- és járműrekonstrukció, valamint vonalhosszabbítás európai uniós projekt keretében

Az M3-as metró felújítására, vonatainak cseréjére 2010 őszéig a korábbi fővárosi vezetés részéről érdemi előkészület nem történt, pedig a szerelvények kora ezt indokolttá tette volna. Tarlós István főpolgármester és az új városvezetés hivatalba lépését követően alig fél évvel a BKK 2011 áprilisában támogatási kérelemmel fordult a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz a metróvonal rekonstrukciójának európai uniós (KÖZOP) forrásból történő támogatása érdekében. Az NFM 2012. november 15-én meghozott döntése alapján a BKK mint Kedvezményezett, a projekt tervi előkészítésére vissza nem térítendő támogatásban részesülhet. A támogatási szerződés megkötése érdekében szükséges egyeztetések folynak.

A támogatási szerződés megkötését követően ez év tavaszán kiírjuk a közbeszerzési eljárást a rekonstrukció, valamint az északi meghosszabbítás teljes körű tervezési feladatainak elvégzésére.

A projekt fő elemei (melyek megvalósítására a 2014-2020 közötti európai uniós finanszírozási ciklusban kerülhet sor) az alábbiak:

  • megújulhat a teljes infrastruktúra, ennek keretében:
    • teljes hosszában megújulhat a pálya, a sínek és lekötések, a jelen időszakban beszerzés alatt lévő használt sínszálak helyére is újak kerülnek,
    • orvosolhatjuk az alagutak vízszivárgási, vízelvezetési problémáit, ezzel elkerüljük a pálya romlását leginkább előidéző állapotromlást,
    • fokozhatjuk a metró biztonságát, új tűzvédelmi rendszer kerül telepítésre, hatékonyabb lesz a hő- és füstelvezető rendszer,
    • megtörténhet a biztosítóberendezési-, járművezérlési- és távközlő rendszer cseréje, ezáltal javul a forgalombiztonság
  • szintén megújulhatnak az állomások, utasforgalmi terek, minden állomáson egységes, modern belsőépítészeti arculatot kap, megújul a világítási és utastájékoztatási rendszer,
  • elvégezhetjük a meglévő mozgólépcsők felújítását, cseréjét, új mozgólépcsőket építünk be azon állomásokon, ahol jelenleg nincsenek,
  • jelentős lépéseket tehetünk az esélyegyenlőségi feltételek biztosítása érdekében, ennek keretében minden felszín alatti állomást, és a vizsgálati eredményektől függően mélyállomásokat liftekkel látunk el, ahol ez műszakilag reálisan megoldható,
  • megújulhat a teljes járműpark, a pontos megoldás a következő EU-finanszírozási ciklusban rendelkezésre álló forrásoktól függ
  • a meglévő szakasz felújítása mellett a támogatási források rendelkezésre állása esetén megvalósíthatjuk a vonal északi meghosszabbítását a káposztásmegyeri lakótelepig, az M0 körgyűrűről megközelíthető, P+R parkolóval ellátott intermodális csomópontot alakíthatunk ki, ezáltal jelentősen javítva a IV. és XV. kerületben lakók, valamint a főváros északi agglomerációjának lakói számára a belváros elérhetőségét.

A Főváros vezetése, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV minden lehetséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az M3-as metró a felújításig is biztonságosan üzemeljen, illetve annak érdekében, hogy a teljes felújítás előkészítését elvégezzük és az uniós források rendelkezésre állása esetén a felújítás néhány éven belül ténylegesen megkezdődhessen.

Budapest, 2013. február 7.

Budapesti Közlekedési Központ

BKV Zrt.

Kategória: Híreink, Közlemények | A közvetlen link.
Email This PostAdd to favourites Nyomtatás

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.