Múlt, jelen és jövő

Bevezető

Egy évszázada közlekednek autóbuszok Budapesten. Az emeletes vagy földszintes, sárgára, pirosra, kékre, kék-fehérre vagy égkék színűre festett, elektromos, motalkó, benzin, dízel, vagy dízel-elektromos hibrid motorral hajtott, szóló, pótkocsis vagy csuklós buszok túléltek mindent: világháborúkat, rendszerváltásokat, államosítást és privatizációt. Napjainkban is a megújuló, egyre korszerűbb buszflotta szállítja a legtöbb utast a fővárosban és az agglomerációban, így elmondható, hogy a buszok nem csupán a múlt és a jelen, de a jövő közlekedési eszközei is.

Az első Austro-Daimler XX-1 jelzésű autóbusz.
Az első Austro-Daimler XX-1 jelzésű autóbusz.

1915. március 1-jén, reggel 7 órakor indította be a Székesfővárosi Közlekedési Vállalat Rt. Budapest első autóbuszjáratát az Andrássy úton. A Hősök tere és a Vilmos császárút (ma Bajcsy-Zsilinszky út) között közlekedő Austro-Daimler Tudor típusú, elektromos meghajtású (akkumulátoros) emeletes autóbusznak nem voltak kijelölt megállói, a járművet le kellett inteni, mint egy taxit. A második autóbuszt már benzinmotor hajtotta: az egyszintes járművet a kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár készítette. A járat útvonalát pár hónappal később meghosszabbították, és több új, Aradon gyártott, emeletes MARTA-Weitzer, valamint Benz és Ganz Büssing autóbuszt vásároltak.

Elektromos meghajtású emeletes autóbusz 1921-ből.
Elektromos meghajtású emeletes autóbusz 1921-ből.

1917-től 1921-ig a háború következtében fellépő üzemanyag és gumihiány miatt szünetelt az autóbusz-közlekedés. Az újrainduló buszok 1923. január 1-jétől már mint a Székesfővárosi Autóbuszüzem (SZAÜ) 1-es járata szállították az utasokat. A cég új járatokat is indított, 1923-tól már Budán is közlekedtek a sárgára festett járművek, melyek átlagsebessége 12 km/óra volt. Bár ez ma kevésnek tűnik, akkoriban több panasz is érkezett a túl gyors buszok miatt.

MÁVAG által Mercedes-Benz lincensz alapján gyártott MÁVAG NI 56 autóbusz.
MÁVAG által Mercedes-Benz lincensz alapján gyártott MÁVAG NI 56 autóbusz.

1925-tól 2000-ig szinte csak magyar gyártmányú buszok közlekedtek Budapesten. (Egy részüket külföldi licenc alapján készítették. Pl. a SZAÜ által 1928-ban beszerzett,100 db, MÁVAG által gyártott, Mercedes-Benz N500 autóbusznak csupán az alváza készült licenc alapján).

1928-ban döntöttek arról, hogy a budapesti autóbuszok a továbbiakban sötétkék fényezést kapjanak. Ez a szín egészen 2011-ig használatban maradt.

1928-tól a főváros környéki településekre is el lehetett jutni a Budapesti Autóbusz Közlekedési Rt. (BART) piros Rába autóbuszaival.

MÁVAG N26/36 típusú autóbuszok a Pasaréti téri buszmegállóban 1940-ben.
MÁVAG N26/36 típusú autóbuszok a Pasaréti téri buszmegállóban 1940-ben.

1932 és 1934 között a legendás „Beszkárt”, vagyis a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. kezébe került a buszközlekedés is. A harmincas évek elején az autóbuszok jelentős részét motalkó (80% benzin és 20% alkohol) hajtotta. Hamarosan megjelentek a dízelmotoros buszok is, amelyeket Európában itt alkalmaztak először nagy számban.

MÁVAG N2h típusú, „kis harcsának” becézett autóbusz a 22-es vonalán 1941-ből.
MÁVAG N2h típusú, „kis harcsának” becézett autóbusz a 22-es vonalán 1941-ből.

A 40-es években már 340 busz volt a „Beszkárt” állományában, amelyek 35 nappali és 5 éjszakai járaton közlekedtek.

1941-ben Budapesten jobboldali közlekedést vezettek be, ami miatt a BSZKRT és a BART autóbuszait át kellett építeni.

MÁVAG TR 5 busz a hetes vonalán 1949-ből.
MÁVAG TR 5 busz a hetes vonalán 1949-ből.

A II. világháború a buszközlekedésre is tragikus hatással volt: a brit és amerikai légitámadások, majd a szovjet ostrom következtében a járműállomány legnagyobb része elpusztult, vagy súlyosan megrongálódott. Több buszt nyugatra hurcoltak. A háború után ezért gondot okozott a járműhiány, de pár év alatt sikerült elegendő hazai gyártású autóbuszt beszerezni.

„Házi csuklós” Ikarus busz a 35-ös vonalán a 60-es évekből.
„Házi csuklós” Ikarus busz a 35-ös vonalán a 60-es évekből.

A BART-ot államosították MOGÜRT-Taxibusz néven, míg a BSZKRT-t több darabra bontották. Az autóbusz-közlekedést 1949-től a Fővárosi Autóbuszüzem Községi Vállalat bonyolította. Ekkor Budapesten 249 km hosszú autóbusz-hálózaton összesen 44 járat közlekedett, az 1401 megállóhelyből 240 volt átszállóhely, illetve végállomás.

Az Ikarus 180-as csuklós busz a 60-as évektől 1980-ig rótta Budapest útjait. Nosztalgiajáratként azonban még mindig kipróbálható.
Az Ikarus 180-as csuklós busz a 60-as évektől 1980-ig rótta Budapest útjait. Nosztalgiajáratként azonban még mindig kipróbálható.

1951-ben jelentek meg a fővárosban az első Ikarus autóbuszok. A járatok zsúfoltágának enyhítésére 1954-től pótkocsis autóbuszokkal kísérleteztek, de a módszer nem vált be, ezért 1960-tól házilag „kialakított” csuklós autóbuszokat állítottak forgalomba. Ezt követte az első sorozatban gyártott csuklós autóbusz, az Ikarus 180. 1961-ben elkészült az első, Ikarus 630-as autóbuszból kialakított nyitott városnéző busz.

A járműveken kalauzok dolgoztak, akik 1958-tól külön nekik kialakított asztalnál ülve szolgálták ki az utasokat.
A bonyolult jegyrendszert 1966-ban megreformálták. Ekkortól – 1985-ig – egy buszjegy 1 Ft 50 fillérbe került.

1968-ban ismét egységesítették a budapesti közlekedést. Megalakult a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV). Ekkorra az autóbusz-hálózat 568 km hosszú volt, és 92 alap-, 45 betét-, 18 elágazó, 4 időszakos, 6 gyors-, egy gyors betét-, egy repülőtéri és 9 idényjellegű járat közlekedett.

Az Ikarus 280-as a világ valaha legnagyobb példányszámban gyártott csuklósautóbusz típusa, melyből csaknem 61 ezer példányt gyártottak le.
Az Ikarus 280-as a világ valaha legnagyobb példányszámban gyártott csuklósautóbusz típusa, melyből csaknem 61 ezer példányt gyártottak le.

A 70-es évektől Budapesten kizárólag magyar Ikarus autóbuszok közlekedtek. A legnépszerűbb az akkoriban a világ egyik legjobbjának számító, számos technikai újítással felszerelt (pl. szervokormány, automataváltó) Ik 200-as buszcsalád volt, melyből 1971 és 1999 között 2393 db szóló és 1680 db csuklós változatot (Ikarus 280) szerzett be a BKV.

Az Ikarus 412-es alacsonypadlós városi autóbuszok 1999 óta szállítják utasainkat nap mint nap.
Az Ikarus 412-es alacsonypadlós városi autóbuszok 1999 óta szállítják utasainkat nap mint nap.

1985-ben jelentek meg a környezetkímélő motorral felszerelt 415-ös Ikarusok, 1999-ben pedig az alacsonypadlós 412-esek.

A Volvo alvázra épített Alfa Localo autóbuszok a 2000-es években kerültek a főváros útjaira. A részben alacsonypadlós járművek 2012-ig teljesítettek szolgálatot Budapesten.
A Volvo alvázra épített Alfa Localo autóbuszok a 2000-es években kerültek a főváros útjaira. A részben alacsonypadlós járművek 2012-ig teljesítettek szolgálatot Budapesten.

2000-ben jelentek meg újra Budapesten a külföldön gyártott buszok: használt MAN és Volvo alapra épített Localo buszok álltak forgalomba. Ezeket a BKV alvállalkozójaként magáncégek üzemeltették.

Volvo 7700A autóbuszok 2014-ben a felújított Várbazár előtt.
Volvo 7700A autóbuszok 2014-ben a felújított Várbazár előtt.

2004-2006 között a BKV 150 db új, Lengyelországban gyártott Volvo 7700A típusú autóbuszt vásárolt, majd 2009-ben használt Van Hoolokat.

Mercedes-Benz Citaro O530 a Megyeri hídon.
Mercedes-Benz Citaro O530 a Megyeri hídon.

2010-től a Budapesti Közlekedési Központ irányítja a főváros közlekedését. Mivel eddigre a járművek átlagéletkora 18 évre emelkedett, elengedhetetlenné vált a buszflotta megújítása. Első lépcsőben kb. 200 db használt, de jó állapotú alacsonypadlós, légkondicionált Mercedes és Volvo autóbusz beszerzésére történt meg.

MAN Lion’s City autóbusz segíti Budapest agglomerációjának közösségi közlekedését.
MAN Lion’s City autóbusz segíti Budapest agglomerációjának közösségi közlekedését.

A főváros új autóbusz üzemeltetési modellt vezetett be: a BKK nem járműveket vásárolt, hanem szolgáltatást, így az új buszok beszerzésével járó költség magáncégeket terhel, nem közpénzt kell erre fordítani. A módszer eredményességét bizonyítja, hogy 2013-ban 159 db új Mercedes Citaro, 2014-ben 167 db új Rába-Volvo 7900A és MAN Lion’s City autóbusz állt forgalomba.

Mercedes-Benz Citaro C2 típusú autóbuszok 2013 óta vesznek részt a budapesti közösségi közlekedésben.
Mercedes-Benz Citaro C2 típusú autóbuszok 2013 óta vesznek részt a budapesti közösségi közlekedésben.

2014 végére már 631 db modern, alacsonypadlós, környezetkímélő motorral felszerelt autóbusz szállította az utasokat Budapesten. Számos járaton egész héten vagy csak hétvégén kizárólag alacsonypadlós járművek közlekednek.

2015 március 1-étől Budapesten működik Európa egyik legnagyobb hibrid busz flottája.
2015 március 1-étől Budapesten működik Európa egyik legnagyobb hibrid busz flottája.

Mivel a fővárosi közlekedésben a szolgáltatás minősége mellett a környezettudatosság is kiemelten fontossá vált, a károsanyag-kibocsátás mérséklése érdekében a BKK 2015-től a 200 új, alacsonypadlós, EURO 6-os motorral felszerelt MAN Lion’s City és Mercedes-Benz Conecto G autóbusz mellett 28 új, Volvo hibrid hajtású dízel-elektromos Volvo autóbuszt is forgalomba állít.

Van Hool sűrített földgázmeghajtású autóbusz Kispesten, a Munkás Szent József templom mellett.
Van Hool sűrített földgázmeghajtású autóbusz Kispesten, a Munkás Szent József templom mellett.

49 darab sűrített földgázzal (CNG) működő Van Hool busz mellett 18 új, alacsonypadlós magyar PKD (partially knocked down kit) Ikarus 127V busz vesz részt a fővárosi autóbusz-közlekedésben a BKV üzemeltetésében. Így válik az utazás egyszerre komfortosabbá és környezetkímélőbbé.

A „100 éves az autóbusz-közlekedés” kampány keretében felhasznált fotók a Fortepan, a BKK és a BKV gyűjteményéből származnak. Köszönjük, hogy rendelkezésünkre bocsátották a képeket.